// 2024. október 3., csütörtök // Helga
autópálya

Balkáni mindennapok Romániában: kecske- és szamárveszélyre figyelmezteti az autópályán autózókat az útügyi hatóság

Valahol legeltetni kell az állatokat.

Sajátos módon találkozik Romániában a 19. és a 21. század: miközben az országban már vannak olyan boldog vidékek, ahol autópálya is segíti a közlekedést, a hagyományos életmód képviselői néha bezavarnak.

Így van ez a Fekete-tenger partja mentén található Konstanca megyében is, ahol a területi útügyi hatóságnak nem csupán az a dolga, hogy karban tartsa az autópályákat, hanem az is, hogy megóvja az ott autózók testi épségét az állataikat a sztráda mentén legeltető pásztoroktól.

A hatóság legutóbb csütörtökön tett közzé Facebook-oldalán figyelmeztetést, miszerint az autósok vigyázzanak magukra, mert kecskéiket és szamaraikat az autópálya rézsűjén, közvetlenül a fémkerítés mellett legeltető pásztorok tartózkodnak az A2-est az A4-es autópályával összekötő szakaszon, illetve az A2-es sztráda mellett.

Nem mintha az illetékesek nem tették volna meg a világ más tájain hatékony óvintézkedéseket: az autópálya mentén védőkerítéseket állítottak fel, hogy az állatok ne kalandozhassanak a sztrádára.

Csakhogy az elszánt pásztoroknak egy egyszerű drótkerítés nem akadály: egyszerűen átvágják őket, hogy állataik az autópálya mentén termű ízletes füvet legelhessék.

És – így az útügyi hatóság – hiába zavarják el őket minden nap, állandóan visszatérnek.

Így válik Romániában izgalmas kalanddá egy olyan banális dolog is, mint az autópálya-használat.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro