Romániának pedig egy olyan országgal is játszani kell, amelynek a létezését sem ismeri el.
Alig több mint egy hónap múlva kezdődik Katarban minden idők egyik legfurcsább foci-világbajnoksága, ám Európában már a 2024-es kontinens-bajnokság is terítéken van. A frankfurti Festhalléban ugyanis kisorsolták a Németország által rendezett torna selejtezőit, és sikerült is összehozni néhány érdekes, sőt pikáns összecsapást.
A tavalyi győztes olaszok és ezüstérmes angolok például egy csoportba kerültek, bónusznak pedig ott lesznek az olaszokat a világbajnokságtól elütő macedónok is. A magyar válogatottnak jól kamatozott a sikeres Nemzetek Ligája-szereplés, az első kiemelési kalapba kerüléssel a topcsapatokat mind elkerülte Marco Rossi csapata. Helyette jön egy erős balkáni körút Szerbiában, Montenegróban és Bulgáriában, valamint a nem túl acélos Litvánia is összecsap a magyarokkal.
A román szövetség technikai igazgatója, Mihai Stoichiță nagyon szeretett volna a magyarok ellen játszani, de helyette Svájcot kapta meg. Topcsapat a románoknak sem jutott, viszont Andorrát leszámítva kellemetlen, közepesen erős ellenfelei lesznek: Izrael, Fehéroroszország és Koszovó. Utóbbi abból a szempontból lesz politikailag is nagyon kényes meccs, hogy a román állam a mai napig nem ismerte el Koszovó függetlenségét.
Mind a tíz csoportból az első két helyezett jut ki a 24 csapatos tornára, egy hely a rendező németeké, a maradék hármat pedig a Nemzetek Ligája-helyezések alapján szervezett, 12 csapatos pótselejtezőn lehet kiharcolni. A selejtezőket jövőre, márciustól novemberig rendezik, a pótselejtezőt 2024 márciusában, az Európa-bajnokság pedig 2024. június 14. és július 14. között lesz.
A 2024-es Európa-bajnokság selejtezőcsoportjai:
A-csoport: Spanyolország, Skócia, Norvégia, Grúzia, Ciprus
B-csoport: Hollandia, Franciaország, Írország, Görögország, Gibraltár
C-csoport: Olaszország, Anglia, Ukrajna, Észak-Macedónia, Málta
D-csoport: Horvátország, Wales, Örményország, Törökország, Lettország
E-csoport: Lengyelország, Csehország, Albánia, Feröer-szigetek, Moldova
F-csoport: Belgium, Ausztria, Svédország, Azerbajdzsán, Észtország
G-csoport: Magyarország, Szerbia, Montenegró, Bulgária, Litvánia
H-csoport: Dánia, Finnország, Szlovénia, Kazahsztán, Észak-Írország, San Marino,
I-csoport: Svájc, Izrael, Románia, Koszovó, Fehéroroszország, Andorra
J-csoport: Portugália, Bosznia-Hercegovina, Izland, Luxemburg, Szlovákia, Liechtenstein
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Magabiztosan, mintegy 20 százalékkal vezet George Simion, a szélsőséges, magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok többségének feldolgozása után.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Életét vesztette egy fiatal, húszéves sofőr, egy kiskorú utas pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal gyakorlatilag felcsavarodtak egy fára hétfőn este Bákó és Vaslui megye határánál.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.
Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.
Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.
A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.
A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.
Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.
Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Az iskolákban pedig nemsokára biztonsági kamerák figyelik az osztálytermeket. Május elsejei hírmix.
Az iskolákban pedig nemsokára biztonsági kamerák figyelik az osztálytermeket. Május elsejei hírmix.
… az egyik államelnök-jelölt olyan kérdést tett fel a televíziós vitán, hogy szinte leszakadt tőle a plafon… és a karhatalom lerohanta a brassói tömegközlekedési vállalatot, nem utazási céllal.