// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Balesettanulmány

Balesetezett egy autópályán a forgalommal szemben haladó autó, az ilyen helyzetek megelőzését szolgáló törvény a kormány fiókjáb

Mert minek az ilyesmivel sietni.

Miközben úgy tűnik, hogy Romániában az európai átlaghoz képest több híradás érkezik arról, hogy egyes autósok az autópályákon a forgalommal szemben száguldoznak, és ebből most súlyos baleset is született, a kormány hosszú ideje jegel egy olyan jogszabály-tervezetet, amely legalább esélyt teremtene arra, hogy az elrettentés erejével csökkentsék az ilyen incidensek esélyét. A legfrissebb ilyen eset éppen csütörtökön reggel történt Temes megyében, ráadásul nem csupán ártalmatlan forgalommal szembeni autókázás zajlott, hanem baleset is történt. Temesgyarmat közelében egy autós eltévesztette a felhajtót, ennek nyomán a rossz oldalra került: menetiránnyal szemben száguldott. Visszafordulni már nem volt ideje, karambolozott egy szabályosan közlekedő autóval. A balesetben öten sérültek meg. A baleset miatt egy sávot le kellett zárni, a kocsisor természetesen feltorlódott. Hogy az ilyen eseteknek mi az oka – a vezetési kultúra általános hiánya, vagy inkább az, hogy Romániában kevés az autópálya, így sokan nincsenek hozzászokva ahhoz, hogyan kell a gyorsforgalmi utakon közlekedni –, azt nem a i tisztünk eldönteni, annyi azonban bizonyos, hogy a helyzet a közlekedés-rendészet figyelmét is felkeltette. Olyannyira, hogy megoldási javaslatot is kidolgoztak. A tervezetet még augusztus 4-én ismertették a nyilvánossággal.

Eszerint a jelenlegihez képest megkétszereznék a bírságot azok számára, akik az autópályákon a forgalommal szemben haladnak,

mint ahogy a jogosítvány felfüggesztésének időtartamát is. Az országos rendőr-főkapitányság csütörtöki közlése szerint a közlekedésrendészet által kidolgozott tervezet értelmében 2900 lejes bírságot lehetne kiróni azokra, akik rossz irányba haladnak a sztrádákon, emellett 120 napra – vagyis négy hónapra – függeszthetnék fel a vezetői engedélyüket. Emellett bevezetnék a KRESZ-be az agresszív vezetői magatartás kihágását, amely nyomán többek között azok lehetnének felelősségre vonhatók, akik az autópályák leállósávjában száguldoznak. Ezért jelenleg csupán bírság jár, a közlekedésrendészet viszont azt szeretné, hogy akit tetten érnek, annak 60 napra a jogosítványát is bevonhassák. A rendőrség át is küldte a tervezetet még akkor a belügyminisztériumnak, amelynek esetleges kiegészítésekkel a kormány elé kellett volna terjesztenie azt, hogy sürgősségi rendeletben fogadhassák el a KRESZ módosításait. Azonban a kormánypártok az elmúlt időszakban éppen egymás torkának harapdálásával foglalatoskodtak, nem értek rá ilyen apróságokkal foglalkozni. Olyannyira, hogy nem is foglalkoztak vele,

pedig a kormány október 5-i megbuktatásáig pont két hónapjuk lett volna rá.

Most viszont azért hever egy fiókban, mert azóta sincs teljes jogú kormány, és még egy darabig nem is lesz, hiszen a leendő koalíciós partner PNL és PSD éppen azon veszekszik, hogy melyiküké legyen először a miniszterelnöki tárca a rotációs rendszerben. Addig pedig aki autópályán autózik, figyeljen az átlagosnál is jobban.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro