// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Azt pusmogják, hogy Viorica Dăncilát elviszi a DNA

// HIRDETÉS

A PSD cáfol, de értesülések szerint a párt ideiglenes elnökétől indult a szóbeszéd.

Az államfőválasztási kampánnyal kapcsolatos dokumentumokat vizsgál az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – egyelőre ez az egyetlen biztosra vehető, a PSD által is megerősített információ abból az értesülésből, melynek alapján szárnyra kapott a pletyka, hogy Viorica Dăncilă egykori jelöltet elvihetik az ügyészek. Az is biztos, hogy az elmúlt napokban a PSD belső köre Konstancán ült össze, de hogy ott mi hangzott el, arról már ellentmondásos nyilatkozatok vannak.

A párt szóvivője azt állítja, hogy nincs semmi rendkívüli abban, hogy a DNA megvizsgálja, hogyan költötték el a kampányra szánt pénzeket, és ugyanúgy a nemzeti liberálisoktól is bekérik a kampány költségvetésével kapcsolatos iratokat. Ugyanakkor tagadja, hogy Dănciláról beszélgettek volna a konstancai titkos ülésen. Ehhez képest több sajtóorgánum is úgy tudja, hogy Marcel Ciolacu ezen azt mondta a PSD olténiai oligarcháinak: Viorica Dăncilát lerohanja a DNA. A híresztelésbe bekapcsolódott több, a PSD-hez közel álló sajtótermék is, melyek szerint a 2019-es kampányt érintő vizsgálat bombaként fog robbanni a helyhatósági és a parlamenti választások előtt.

Viorica Dăncilă tagadja, hogy bármi köze is lenne a PSD állítólagos illegális kifizetéseihez, főleg, hogy minden szerződést és elszámolást Mihai Fifor akkori főtitkár és Mircea Drăghici kincstárnok írt alá (utóbbi ellen pénzmosás gyanújával vizsgálódik a DNA). Dăncilă tudomása szerint a DNA a 2017-2019 közötti időszakot vizsgálja, amikor még Liviu Dragnea volt a PSD elnöke.

Az ügy kapcsán több érintett is nyilatkozott, természetesen mindannyian mossák kezüket, és semmit sem tudnak arról, hogy bárki is lopott volna a PSD-ben. Azt viszont egyre többen elismerik, hogy a PSD-nek több millió eurós tartozása van.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro