// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
nagy számok örvénye

Azt hitte, jön egy piti kis csóringer 4. hullám? Lehet, hogy ezt a 4. hullámot buldózernek fogjuk becézni

Alexandru Rafila betippelt egy akkora számot, hogy kikerekedett a szemünk. Amúgy közben egy nap alatt majdnem ezerrel nőtt a napi esetszám.

A nemzet mikrobiológusa, Alexandru Rafila odanyilatkozta, hogy számításai szerint ez a mostani lesz a legdurvább járványhullám, több fertőzött lesz a csúcsán, mint eddig bármikor. Eddig a legtöbb napi fertőzöttet tavaly november közepén regisztrálták, akkor kicsivel 10 ezer fölé ment ez a szám, de Rafila szerint örülhetünk ha a 4. hullámban nem megyünk 15 ezer fölé. Mindenesetre 12 és 15 ezer közé teszi a legnagyobb napi számokat, és becslése szerint körülbelül november közepéig leszünk pácban. Ezt a napi számok gyors növekedéséből számolta ki, valamint abból, hogy az úgynevezett fertőzési ráta Európai szinten Szlovákia után nálunk a legmagasabb: 1,3. (A téma másik szakértője, Răzvan Cherecheș korábban 1,5-ről beszélt, ami még rosszabb.) Ez a szám gyakorlatilag azt mutatja meg, hogy egy fertőzött átlagosan hány új fertőzést generál, és csak akkor lenne megnyugtató az érték, ha kisebb lenne, mint 1, de sajnos nagyobb. Igen, ez azért van, mert társadalmunk nagy része fütyült rá, hogy oltakozni kéne, így most mindenki szívni fog az újabb megszorításokkal. Rafila azt is mondta, hogy két nagy probléma lesz hamarosan: egyrészt az, hogy az újra a végtelenségig leterhelt egészségügyi rendszer egyre nehezebben fogja bírni a strapát, mert a személyzet ki van merülve, másrészt fájni fog, amikor megint át kell majd térni a nagy számok miatt online oktatásra. Az is gond, hogy az idősek közül (is) sokan még mindig nem oltatták be magukat, pedig őket koruknál fogva jobban meg fogja viselni a kór, így sokan kórházba, intenzív osztályra kerülnek, és lesznek akik nem élik túl. A szakember jóslatai pedig már csak azért is helytállónak tűnnek, mert egyetlen nap alatt lazán ugrott egy ezrest a napi esetszám: szombaton már 5388 új fertőzöttet regisztráltak. Intenzív osztályon már 798-an vannak, és egyetlen nap alatt 97 ember vesztette életét a járvánnyal összefüggésben. Szatmár megye egyébként már bevörösödött, 3,11 ezrelék ott a fertőzöttségi ráta, Bukarest és öt másik megye pedig sárga tartományban van.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro