// 2025. október 25., szombat // Blanka, Bianka

Azok az érettségizők, akik fennakadnak a hőmérős szűrésen, külön teremben is vizsgázhatnak

// HIRDETÉS

Vagy akár egy későbbi időpontban is, de sok részlet még képlékeny.

Két hét múlva elvileg kezdődik az érettségi, majd rá pár napra a képességfelmérő, ám a mostani végzősök a megszokott vizsgadrukk mellett egyéb miatt is idegeskedhetnek. A járvány miatt ugyanis minden nagyon képlékeny, nem nagyon lehet előre megjósolni, mi lesz pár hét múlva.

Mint tudjuk, a veszélyhelyzetben minden nyilvános zárt térben maszkot kell viselni, belépés előtt pedig megmérik a lázunkat infravörös lázmérővel, és akinél 37,3-nál nagyobb értéket mutat a műszer, az nem léphet be, nehogy megfertőzze a bent lévőket.

Ez az említett vizsgákon is így lesz, Monica Anisie oktatási miniszter azonban a sajtó érdeklődésére elmondta, hogy azok a diákok, akik fennakadnak ezen a szűrőn, letehetik a vizsgát egy külön, másoktól izolált teremben vagy egy későbbi időpontban – ezt a dátumot majd meghatározzák.

Közben tárgyalnak a szakértőkkel és a közegészségügyisekkel a járványügyi szabályok tekintetében, eddig a maszk tűnik biztosnak, illetve a padok közötti két méter távolság.

Monica Anisie azt is mondta, hogy a karanténban lévő, illetve a Covid-19-ben szenvedő diákok egy speciális procedúra szerint fognak levizsgázni, ám ez még nem készült el.

Azért köszi!

Az érettségi június 11-én, a képességfelmérő június 15-én kezdődik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Az orosz titkosszolgálat már a bukaresti spájzban van – hírek kedden
Főtér

Az orosz titkosszolgálat már a bukaresti spájzban van – hírek kedden

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap