// 2025. január 12., vasárnap // Ernő
Amit csak lehet

Azért vitte el a templomperselyt, hogy legyen miből piáljon, szívjon és játékgépezzen

// HIRDETÉS

Elfogták a kolozsvári Szent Mihály-templom szarkáját, a festett üvegablakot betörő tettest viszont még nem sikerült beazonosítani.

A pontos összeg nem ismert, de pár száz lej lapulhatott abban a perselyben, melyet szombaton loptak el a rendkívüli erőfeszítésekkel, példás körültekintéssel felújított kolozsvári Szent Mihály-templomból. A megbotránkoztató cselekedet elkövetője kihasználta a biztonsági őr pillanatnyi távollétét, és elvitte a hívek pénzadományait tartalmazó dobozt.

A Főtéren elhelyezett térfigyelő kamerák ezúttal is jó szolgálatot tettek, a rendőrség ezek alapján elfogta a gyanúsítottat, egy 41 éves, büntetett előéletű Brassó megyei férfit.

László Attila főesperes-plébános a Krónikának elmondta, a rendőrség hétfő este értesítette, hogy elfogták és őrizetbe vették a tettest, aki saját bevallása szerint drogra, alkoholra és játékgépezésre költötte el az ellopott összeget.

Nagyon bíznak abban, hogy a festett üvegablakot egy vasrúddal betörő elkövetők is kézre kerülnek, annál is inkább, mivel a kár több ezer euróra rúghat. Még szerencse, hogy az elkövetőknek nem sikerült bejutniuk a templomba.

A Szent Mihály-templom a Kolozsvári Magyar Napok keretében nyitotta meg újra kapuit a látogatók előtt, több évig tartó felújítási munkálatok után.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat
Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban
Főtér

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban

Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet
Székelyhon

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Szarvastehén barátkozik autósokkal, de nem biztos, hogy ez jó
Székelyhon

Szarvastehén barátkozik autósokkal, de nem biztos, hogy ez jó

Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.

// még több főtér.ro