// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
no továrös!

Az USR megint nekifut a kommunista jelképek és szervezetek betiltásának…

// HIRDETÉS

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.

Az USR megint nekifut a kommunista jelképek és szervezetek betiltásának

Az USR-nek kábé öt-hatévente eszébe jut, hogy most már elég, be kell tiltani a kommunista jelképeket és szervezeteket. Amit meg tudunk érteni. Ahol felütötte a fejét az emberisség története során, a kommunizmus mindenhol katasztrófába fulladt és sok-sok ember nyomorodott vagy halt bele.

Romániában az a helyzet, hogy mivel a posztkommunista kormányok egyike sem törődött igazán a néppel, sokan ma is visszasírják a kommunista diktatúrát, amikor volt biztos állásuk, fizetésük, ha gázuk és áramuk és ennivalójuk és szabad döntési joguk nem is. A fiatalok közt pedig akadnak, akik valami rózsaszín felhőt látnak a kommunizmusban.

// HIRDETÉS

Persze, nehéz volt a mioritikus vadkapitalizmushoz alkalmazkodni, de hát ennek oka elsősorban ugyanaz a kommunista diktatúra volt, amely egy egész nép megnyomorításáért felelős. Ma is.

No, ezért fut neki az USR időnként a kommunista jelképek és szervezetek betiltásának. A Corina Atanasiu, Cristian Ghinea, Remus Negoi és Narcis Mircescu (mindannyian USR-s parlamenti képviselők) benyújtotta törvénytervezet a kommunista bűnösök népszerűsítését is tiltaná.

A tervezet szövege szerint tilos bárkinek szobrot, emléktáblát állítani, akinek köze volt a kommunista ideológiához. Nagyon helyes! Utcák, terek, egyéb nyilvános helyek, továbbá semmilyen szervezet nem viselheti a kommunista ideológia reprezentatív személyiségeinek.

Aki nyilvánosan terjeszti a kommunista ideológiát, a törvénytervezet szerint három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető. Aki pedig komcsi szervezetet alapít, ahhoz csatlakozik vagy azt bármilyen formában támogatja, három és 10 év közti börtönbüntetésre számíthat. Már ha a tervezetből valaha törvény lesz. Eddig ugyanis nem lett. Akárhányszor is futott neki az USR.

Egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába

Az átlagember szíve összeszorul, ahányszor csak meghallja a gumiabroncsok sikoltását az aszfalton, ugyanis ez a hang többnyire a balesetek kísérője. Ismételjük: az átlagember fejében.

Ugyanis van a földlakóknak egy csoportja, amelynek tagjai megőrülnek a kerékcsikorgatásért. Ők a drifterek. Vagyis a drifting (vagy driftelés) nevű sportág szerelmesei.

Az adrenalintermelő sportág a hírek szerint Japánban ütötte fel a fejét valamikor a múlt század hatvanas éveiben. Romániában értelemszerűen csak a kommunista diktatúrát követően bukkant fel. De aztán gyors fejlődésnek indult: ma már vannak különböző bajnokságok, driftelőiskolák, sőt, az ember vehet egy jó kis driftelést a szerelmének (anyukának, nagypapának stb.) ajándékba, ha más nem jut eszébe.

Ja, van egy másik szempont is, amely szerint a driftelőket osztályozni lehet. Vannak ugye, a profik, akiknek jó autóik vannak, képzettek, továbbá tényleg ördögi módon bánnak a kormánnyal, a gáz- meg a fékpedállal. (Ja, ki az a balfasz, aki automata sebváltós hibrid autóval driftel?!)

Na és vannak az amatőrök, akiknek általában böhöm erős autóik vannak, továbbá nem értenek a drifteléshez, de annál arrogánsabbak.

Ilyen amatőr az a 20 éves fiatalember is, aki Lugos városában kapta magát és nekiállt driftelni egy mall parkolójában hétfőn hajnalban. A driftelés lényege pedig az, hogy ha lehet, az autó egyetlen pillanatra se haladjon egyenes vonalban. A fiatalember ezt teljesítette. Viszont a driftelés másik alapvető szabálya, hogy ne menjünk neki semminek. Na, ez nem jött össze. Ugyanis hősünk szépen beleszaladt a mall egyik kirakatába.

A helyszínre érkező közegek pedig megfosztották a szegény fiatalember minden babértól, még a közeljövőbeli driftelések lehetőségét is elvették tőle, a jogosítványával együtt. Ja, bírságot is kellett fizetnie: 2835 kemény lejt.

Az egyetlen öröm az ürömben: senki sem sérült meg. Hála Istennek!

Akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból

Kedves Olvasók, sejtjük, hogy Önök közül is sokan feltették a költői kérdést, így szent karácsony előtt: lesz hó? Nem lesz hó? Bevalljuk őszintén: mi is feltettük a havas kérdést. De a saját vágyainkon kívül (igen, legyen, inkább hó legyen, mint még egy teljesen semmitmondó álpublicisztika valami áltémáról) nem válaszolt a kérdésre a kutya sem.

Na de most vége a csendnek, ugyanis az Országos Meteorológiai Intézet közzétette időjóslatát a január elejéig tartó időszakra.

Az az igazság, hogy egy kivétellel egész jó hírekkel tudunk szolgálni. A kivétel sajnos Partium, ahol a hőmérsékletek, ha tetszik, hagyományosan az átlagosnál magasabb értékeket mutatnak majd, ennek viszont az a következménye, hogy az érkező csapadék (mert bizony, nyugati irányból jön ám a csapadék!) nem hó lesz az elkövetkező napokban, hanem eső, legjobb (vagy legrosszabb) esetben havas eső.

A szerencsés régiókban viszont lehűl az idő és kis szerencsével előfordulhat, hogy hullni fog a hó karácsony táján. Kedves erdélyiek, székelyföldiek, máramarosiak, moldvaiak, nem kel feltétlenül kikészíteni a szánkót a ház elé, de ha a pincében tartottuk, érdemes felhozni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS