Antiszemita falfirkákkal rongálták meg Bákóban a zsidó temető emlékműveit. Az energiaügyi miniszter üdvözli a Neptun Deep gázkitermelő projektet a Fekete-tengeren.
A romániai Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet kedden képeket tett közzé a bákói zsidó temetőben lévő emlékművekről és sírkövekről, amelyeket nemrég megrongáltak. A tettekkel egy 18 éves fiatalembert gyanúsítanak.
A sírkövekre és a temetőben lévő imaház falára horogkereszteket és más antiszemita, szélsőjobboldali szimbólumokat fújkáltak fel sprayjel. A 18 éves elkövetőt azután kapták el, miután március 19-én a temető gondnoka jelentette az esetet.
A rendőrség büntetőeljárást indított sírgyalázás, kegyeleti helyek meggyalázása és antiszemita jelképek nyilvános használata miatt, és a Bákói Kerületi Bíróság ügyészségének koordinálásával nyomozást is végzett.
Az OMV Petrom és az állami tulajdonú Romgaz bejelentették, hogy a Pelican Sud és Domino nevű földgázmezőkön elkezdték a fejlesztést és a kiaknázásra irányuló fúrásokat a Fekete-tengerben 160 kilométerre lévő Neptun Deep körzetében.
Az OMV Petrom és a Romgaz közös, 4 milliárd eurós befektetése évente mintegy 8 milliárd köbméter gázzal járul majd hozzá a romániai gáztermeléshez, amint a Neptun Deep eléri a kitermelési szintet – az első kitermelés viszont csak 2027-re, azaz két év múlva várható.
A Pelican kikötőszerkezeteit sikeresen telepítették a fejlett tengeri fúrási technológia, a Neodrill CAN-ductor segítségével, amely minimalizálja a fúrási folyamat teljes környezeti lábnyomát. Az első kút fúrása a becslések szerint körülbelül 2-3 hónapot vesz igénybe.
A fejlesztési koncepció egyik fő szempontja, hogy a földgáz partra szállítására a tározó természetes energiáját használják fel, így nincs szükség a földgáz sűrítésére. Ez, valamint a projekt egyéb jellemzői biztosítják, hogy a Neptun Deep projektből származó kibocsátások a lehető legkisebbek legyenek, és jelentősen az iparági szabványok alatt maradjanak.
Sebastian Burduja a következőket nyilatkozta a múlt hétvégén elinduló projekttel kapcsolatban:
Burduja korábban arról beszélt, hogy a romániai energiaszektor fejlesztése számos problémába ütközött, s mint mondta,
Az energiaügyi miniszter szerint a Neptun Deep tervezetét is minden lépésénél megkérdőjelezték. A kulturális minisztérium korábbi közleménye például arra hivatkozott, hogy „a Fekete-tenger mélyén több száz méter mélyen állítólag ősi maradványok vannak”, ami a kitermelést akadályozhatná.
Túl hamar ittunk a medve bőrére: az amerikai kormány bejelentette, hogy felülvizsgálja Románia vízummentességi programba való felvételét, hogy biztosítsa a program által előírt szigorú biztonsági követelményeknek való megfelelést. Így amíg ez a felülvizsgálat zajlik, az amerikai hatóságok felfüggesztik az elektronikus utazási engedélyezési rendszer (ESTA) alkalmazását a román állampolgárok esetében – közölte az amerikai belbiztonsági minisztérium (Homeland Security), amelyet a Digi24 közvetít.
Ez a szünet mindaddig érvényben marad, amíg az Egyesült Államok be nem fejezi felülvizsgálatot. Azoknak a román állampolgároknak, akik rövid távú üzleti vagy turisztikai céllal szeretnének az Egyesült Államokba utazni, továbbra is kérelmezniük kell a megfelelő nem bevándorló („B”) vízumot az USA nagykövetségén vagy konzulátusán.
A vízummentességi program (VWP), amelyet az amerikai Belbiztonsági Minisztérium (DHS) a Külügyminisztériummal konzultálva kezel, lehetővé teszi, hogy a kijelölt országok állampolgárai üzleti vagy turisztikai céllal legfeljebb 90 napos tartózkodásra vízum nélkül utazhassanak az Egyesült Államokba.
Ilie Bolojan ügyvivő államelnök a Visa Waiwer programmal kapcsolatosan korábban azt nyilatkozta, hogy „a napokban várható egy hivatalos válasz az USA részéről”, de azt is hozzátette, hogy az Egyesült Államok migrációs politikájának megváltozásával összefüggésben elhalaszthatják az oda utazó román állampolgárok vízummentességét.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.
Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.