// 2026. március 20., péntek // Klaudia

Az ukrán elnök cinizmusa nem ismer határokat

// HIRDETÉS

Szerinte az új oktatási törvény egyenlő lehetőségeket biztosít minden állampolgár számára, nemzetiségtől függetlenül.

Az ukrán oktatási törvény – a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal összhangban – szavatolja a „szükséges szintű” oktatást a nemzetiségek nyelvén és egyenlő lehetőséget biztosít minden állampolgár számára – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének szerdai ülésén.

Porosenko beszédében hangsúlyozta, hogy

az ukrán oktatási reform az oktatás színvonalának növelését, valamint az ország jövőjét és biztonságát szolgálja,

a világban kialakult irányzatoknak megfelelően biztosítja a szabad nyelvhasználatot, a kisebbségeknek az anyanyelvű oktatást.

Porosenko ismét azt az érvelést húzta elő, mely szerint a törvény tulajdonképpen a kisebbségek érdekét szolgálja, mert jobban tudnak majd boldogulni, ha ukránul tanulnak. Nem engedhető meg, hogy egyetlen lakos vagy Ukrajnában élő bármely kisebbség is hátrányt szenvedjen az államnyelv ismeretének hiánya miatt, ez ugyanis végzetes egyenlőtlenségekhez, az érvényesülés csorbulásához vezet – húzta alá Porosenko.

Kijelentette, Ukrajna nem a kisebbségi nyelvek használata ellen érvel, ismeretük szerinte gazdagítja az embert. Az ukrán nyelv ismerete ugyanakkor elengedhetetlen a munkavállalás és a karrier szempontjából.

A gyerekek joga az ukrán nyelv ismerete, a törvény pedig a hátrányos megkülönböztetéstől óvja meg őket.

Az ország hivatalos nyelvének kitűnő ismerete a lehetőségek bővülését jelenti, ennek érdekében pedig Kijev annyit kér csak állampolgáraitól, hogy tanulják meg az ország nyelvét, ami az ő javukat szolgálja – húzta alá.

Ukrajna továbbra is kész a párbeszédre és az együttműködésre az érintettekkel, megőrzendő a nemzetiségek nyelvét – szögezte le az elnök.

Porosenko beszédében hangsúlyozta, hogy Ukrajna visszautasít minden olyan törekvést, amely elfogadtatná Kijevvel és a világgal a Krím elszakadását. Reményét fejezte ki, hogy az orosz agresszió okozta nehéz körülmények között az Európa Tanács továbbra is kiáll Ukrajna határainak sérthetetlensége és az ország területi integritása mellett. Arra kérte a parlamenti közgyűlést, kettőzze meg a szabadság és emberi jogok védelme érdekében tett erőfeszítéseit.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

// még több főtér.ro