Hát persze, mert a távozó sértett. És RMDSZ-sértegető. Sőt, még rosszabb.
A szombat este nem focis vonatkozású meglepetéshíre volt, hogy Eckstein-Kovács Péter volt szenátor a kolozsvári tüntetésen közölte: 28 év tagság után otthagyja az RMDSZ-t.
Nem telt bele sok idő, és a közösségi oldalakon csorogni kezdtek a reakciók. Voltak, akik gratuláltak neki a kilépés kapcsán (ők elsöprő többségükben szavazópolgárok), aztán voltak olyanok is, akik nem gratuláltak. Ők többnyire RMDSZ-es politikusok.
Persze, olyan is akadt, aki egyszerűen csak sajnálja, hogy Eckstein a kilépés mellett döntött. Például Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke. Igen, ezt valahogy így illik elegánsan csinálni. Még akkor is, ha nincs egyetértés.
Ám, finoman szólva, nem ez a hozzáállás a jellemző. Már a szombat esti eltávozó szép üzenetet megelőzően szégyent kiáltott Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári elnöke, aki szerint Eckstein ki tud állni a román jogállam állítólagos „kiherélése” kapcsán, de bezzeg a titkosszolgálattal kötött protokollumok, a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) túlkapásai ügyében nem, pedig ezt annak a Traian Băsescunak köszönheti az ország, akinek Eckstein tanácsadója volt.
A legkeményebben (eddig legalábbis) Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke nyilvánult meg a Facebook-on. Nem állít kevesebbet (a sorok közt, persze), mint hogy Eckstein-Kovács Péter elárulta a rá szavazó magyar embereket, mégpedig azzal, hogy Traian Băsescu szolgálatába szegődött. Aki, ugye, azt is kimondta, hogy Romániában sosem lesz magyar autonómia. Persze arról nem beszél, hogy az autonómia zászlaját az RMDSZ is csak nemrégiben emelte magasra. Korábban azért nem volt épp élharcosa az ügynek.
Meg persze, Eckstein egy sértett ember, aki sértegetésekkel válaszolt a vélt sértésekre, holott például tehette volna a dolgát, jogászként, például Horváth Anna ügyében. Hegedüs szerint Eckstein nem küzd már a magyarok jogaiért. És naná, majd biztos megint beáll román „katonának” valamelyik ellenzéki pártba. Magyar arcnak, fikusznak a sarokba. No comment.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is nyilatkozott az ügyben, a Mediafaxnak. Ő nyilván diplomatikusabban kommunikál, bár szemmel láthatólag egyáltalán nem hatotta meg Eckstein lépése. Tessék: „Sajnáljuk, ha bárki is távozik a szervezetből, további sikereket kívánunk neki. Az elveink és céljaink nem változtak, és nem is fognak megváltozni e távozás után. Eckstein-Kovács Péter úr az utóbbi években nem járult hozzá aktívan a magyar közösség jogainak védelméhez.”
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.