Minden eszközt bevetnek az egyre népszerűbb ukrán államfő ellen.
Az Ukrajna ellen indított invázió közben Oroszország részléről keményen zajlik a propagandaháború is, amelynek egyik fontos fegyvere a dezinformáció. Most éppen egy olyan hírrel próbálják lejáratni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, amelybe Romániát, pontosabban Erdélyt is belekeverték. A Kremlhez közel álló Ria Novosztyi a Háború a Fake News Ellen projekt keretében – amely a jelek szerint sajátosan zajlik, mert maga is álhírekkel operál – kedden arról írt: a repülőgépek nyomon követését szolgáló Flightradar követői egy azonosítatlan repülőt vettek észre, amely a román-ukrán határ közelében szállt fel, és az ukrán légierő helikopterei kísérték.
A másik verzió szerint egy lembergi bunkerben építhették fel a kijevi elnöki iroda mását, de hibáztak, a legutóbbi felvételeken ugyanis az egyik, falon lógó kép egyszer csak eltűnik, és Zelenszkij arca is másként néz ki, mint a felvétel elején, így azt feltételezik, hogy azt több részletben, több helyszínen vette föl, és utólag vágták össze. Az ukrán elnöki főhadiszállást Erdélybe költöztető „hír” célja egyértelműen Zelenszkij lejáratása, hiszen a színészből lett ukrán elnök többször is elutasította, hogy elhagyja az oroszok által megtámadott országát. Legutóbb keddre virradóra tett közzé egy videót, amely a kijevi elnöki palotában készült, és amelyen ismételten kijelentette:
Tényleg rosszul haladhat az a hadjárat, ha az oroszok már ekkora marhaságokat próbálnak letolni az emberek torkán.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.