// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

Az oltásellenesek azt követelik a képviselőktől, nehogy kötelezővé tegyék a vakcinákat, mert: Decebal

// HIRDETÉS

Szerintük a sátáni oltásoktól rákjárvány fog pusztítani. :))))

SMS-ek és e-mailek százaival bombázzák oltásellenes aktivisták (?) a képviselőket, a képviselőház ugyanis a héten vitatja meg a védőoltásokat kötelezővé tévő törvénytervezetet. A tervezetet a szenátus már 2017-ben elfogadta, majd elfelejtődött, most a koronahiszti miatt kerül képviselőház elé, amely döntőházként fog szavazni róla.

Ennek értelmében

akár 10 ezer lejre is megbüntethetik azokat a szülőket, akik elmulasztják beoltatni a gyereket

torokgyík, tetanusz, szamárköhögés, gyermekbénulás, kanyaró, rózsahimlő, mumpsz és hepatitis B ellen.

„Legyünk büszkék rá, hogy Decebal utódai és isten teremtményei vagyunk, és egészségesen jöttünk erre a földre. Egyesülnünk kell, és megmutatnunk, hogy nem akarjuk, hogy Románia eltűnjön Európa térképéről” – ilyen és ehhez hasonló üzeneteket kap már vasárnap óta sok képviselő.

Ennyit a koronapánikról: csak odanyilatkozzuk, hogy „na mi van koronácska, mi Decebal leszármazottai vagyunk, vazze”, és a vírus máris rottyon van. (Mondjuk mi, magyarok nem vagyunk Decebal leszármazottai, de bízunk benne, hogy a korona nem szúrja ki az akcentust.)

Ovidiu Raețchi PNL-s képviselő szerint ez a legagresszívebb kampány, amit valaha látott. Az idézett üzenetet éjjel 1.25-kor kapta, majd néhány óra szünet után, hajnali hat előtt kicsivel újrakezdődött az SMS-áradat. Az üzenetek barbár törvénytervezetről, nagy globális összeesküvésről, és ehhez hasonlókról beszélnek, és arról, hogy

a védőoltások miatt rákjárvány fog pusztítani.

Rákjárvány, ja. Mért?

Meg autisták leszünk, allergiások és lesz egy rakás autoimmun betegségünk. Az oltásellenesek ugyanis abból indulnak ki, hogy fölösleges beoltatni a gyerekeket olyan betegségek ellen, amelyek már rég nem is léteznek, ezzel a kormánynak és a gyíkembereknek nem lehet más célja, mint legyengíteni, sebezhetővé tenni minket, mert… ööö… az nem tudom, mért.

Ezzel szemben, ha egy pillanatra megpróbálunk a fejünkkel is gondolkodni, nemcsak a Decebalunkkal, akkor tízből heten jó eséllyel ki tudjuk sakkozni, hogy manapság azért nem murdelnak meg ezrével a srácok torokgyíkban, mint régen, mert egy ideje már van védőoltás a betegség ellen, így az jócskán visszaszorult.

Ha viszont az oltásellenesek győznek, a torokgyík (meg a gyermekbénulás, a fekete pestis, és minden régi ismerős) újra felüti a fejét,

ami tulajdonképpen csak a gyermekkoporsó-készítőknek lesz jó hír. Meg a felnőttkoporsó-készítőknek. Meg a gyertyaárusoknak halottak napja környékén. De rajtuk kívül senkinek.

Ne oltassák be magukat, az ő bajuk – legyinthetnénk Decebal büszke utódaira, ám az oltásellenesek nemcsak a saját és a gyerekeik életét teszik kockára,

de jelentősen gyengítik az úgynevezett nyájimmunitást is

(erről itt olvashat), járványok sorát hozva a nyakunkra.

Hogy a képviselőház mire fog jutni, az jó kérdés, elég kényes ugyanis a dolog. Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök nem volt hajlandó elárulni, a PNL miként fog szavazni – inkább egy információs kampány elindítását látná fontosnak a témában –, és bár a PNL-ben és például az USR-ben is erősebb – sajtóértesülések szerint – az oltáspárti szemlélet, azt is lehet tudni, hogy közülük is lesz, aki a tervezet ellen szavaz majd.

Hiszen egyrészt baromi drága lesz az egész, másrészt az ilyen vagy-vagy hozzáállást kiváltó ügyekkel a politikus mindig óvatos, nehogy az istenért szavazatokat veszítsen.

Hol lenne ahhoz képest egy torokgyík-járvány!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét
Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro