Amelyet még csak nem is pályázat útján választott ki. De mi lesz a diákok személyes adataival?
Sajátos módszert talált ki Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter arra, hogy felmérjék a közoktatásban tanuló diákok tudását a tanév végén: egy erre szakosodott magáncég bevonásával gyakorlatilag egy alvállalkozónak adná ki az oktatási minisztérium feladatait.
A miniszter egy csütörtöki konferencián dobta be az ötletet.
Amely annyira már nem is ötlet, hiszen konkrétan megnevezte a céget, amellyel szeretne együttműködni.
A projekt lényege, hogy az általános iskolákban az 1. és 7. osztály, a gimnáziumokban pedig a 9. és 11. osztály közötti évfolyamok diákjainak tudását mérnék fel román nyelvből, történelemből és matematikából – vagyis a végzős, nyolcadik és tizenkettedik osztályosok kimaradnának.
de nem adnának jegyet, vagyis az eredmény nem számítana bele az átlagba, csupán a diákok egyéni tudását, illetve az általános helyzetet vennék górcső alá.
Cîmpeanu azt is megnevezte, kivel végeztetné el a munkát: egy Brio nevű, az oktatási rendszer szereplői teljesítményének felmérésére szakosodott, úgynevezett ed-tech céggel.
A tárcavezető később pontosított: nem az összes diák tudását mérnék fel, hanem reprezentatív minta alapján válogatják majd ki a „szerencséseket”, akik arányosan képviselik majd a vidéki és a városi, illetve a kis, közepes és nagy iskolákat.
márpedig ez igencsak problémás.
Bár a miniszter szerint az így megszerzett információ csakis a minisztérium tulajdonában lesz majd, ezt senki sem garantálhatja.
Ráadásul ha a magáncég határozza meg a tesztkérdéseket, az akár hangsúlyeltolódáshoz is vezethet a hivatalos tanterv és a cég által fontosnak tartott témák között.
Mint ahogy azt sem garantálja semmi, hogy az oktatási minisztérium minden adatot megkap a cégtől, és azokat nem profiteszerzési célokra használják majd fel.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.

Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.