Ezért aztán fegyverhez sem volt nehéz hozzájutnia.
Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett az 50 áldozatot követelő, orlandói melegbárban végrehajtott mészárlás elkövetőjeként - közölte a dzsihadista szervezethez kötődő Amak hírügynökség. Korábban az NBC News hírtelevízió azt közölte: a támadás gyanúsítottja az amerikai segélyhívószámot tárcsázta, s hűséget fogadott Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam vezetőjének. A támadó néhány pillanattal tette elkövetése előtt hívta a segélyhívót.
A FOX News hírtelevízió úgy tudja: 2013-ig visszamenően ismert volt a Szövetségi Nyomozó Iroda előtt Omar Mateen, a merénylet elkövetője.
A hírtelevízió névtelenül nyilatkozó forrásokra hivatkozva hozzáfűzte, hogy az FBI korábban aktát nyitott róla.
Közben az is kiderült: Mateen 2007 óta a világ legnagyobb biztonsági cégének számító G4S-nél állt alkalmazásban, és a férfi hivatalból hordott magánál fegyvert. Ezt helyi idő szerint vasárnap a vállalat szóvivője közölte.
A 29 éves Mateen biztonsági őrként dolgozott, és múlt héten két fegyvert is vásárolt magának legálisan. Ezt a fegyvervásárlásokat ellenőrző országos hivatal is megerősítette. Floridában az Egyesült Államok egyik legmegengedőbb törvénye van életben: a fegyvervásárláshoz nem kell engedély, csak regisztráltatni kell az adott fegyvert.
Rendőrségi források szerint a merénylőnél a mészárlás helyszínén, Orlando egyik melegbárjában egy félautomata géppisztolyt és egy kézifegyert is találtak, miután a különleges egységek tagjai agyonlőtték.
Omar Mateen afgán szülők gyermekeként New York-ban született. Apja egy korábbi afgán tisztségviselő állítása szerint többször is szerepelt egy erősen Amerika-ellenes, a tálibokkal szimpatizáló televízió beszélgetős műsorában.
Az elkövető apja az NBC televízióban azt nyilatkozta, hogy a fia nem volt vallásos, és cselekedetét a homofóbia motiválhatta. Elmesélt egy történetet, miszerint Omar teljesen kikelt magából, amikor egyszer az utcán meglátott egy csókolózó meleg párt.
A merénylő természetéről ellentmondásos információk láttak napvilágot. Az orlandói mecset imámja úgy nyilatkozott a szertartásokon rendszeresen a kisfiával részt vevő férfiról, hogy csendes és békés embernek tűnt, aki nem barátkozott senkivel az imákat követően. Sitora Yusufiy, Mateen volt felesége azt mondta, a férfi érzelmileg és mentálisan instabil volt, erőszakos természetű, ugyanakkor rendőr szeretett volna lenni. Az asszony a CNN amerikai hírtelevízióban úgy nyilatkozott, a négy hónapig tartó viharos házasságból családtagjai „mentették ki".
Ron Hooker, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) floridai regionális vezetője azt mondta, munkatársai 2013-ban és 2014-ben kihallgatták a férfit. Első alkalommal munkatársai jelentették be a rendőrségen, mert a munkahelyén radikálisnak ítélt kijelentéseket tett. Az FBI azonban nem talált arra utaló nyomot, hogy Mateennak kapcsolatai lettek volna dzsihadista terrorszervezetekkel. Egy évvel később arról faggatták, hogy ismerte-e Moner Mohammed Abusalhát, azt az amerikai öngyilkos merénylőt, aki 2014-ben egy robbanóanyagokkal megrakott teherautóval nekihajtott az egyik kormányzati épületnek Szíriában. Kiderült, hogy Mateen és Abusalha ugyan ismerte egymást, de csak futólag, és semmiféle kapcsolat nem volt köztük.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.