Hiába, nem lehet rögtön látványos eredményeket várni.
Miközben a jelenlegi kormány egyik célkitűzése a pofátlan összegű különleges nyugdíjat élvező egykori közhivatalnokok számának csökkentése, illetve az ilyen juttatások összegének csökkentése, a nagy igyekezet ellenére valahogy mégiscsak nőtt azoknak a száma, akik jókora összegű öregségi juttatást kapnak úgy, hogy jóval többet kapnak a közösből, mint amennyit beletettek.
Az Országos Nyugdíjpénztár adatai szerint június végén 9659 ilyen személy volt, ami 132-vel több, mint egy évvel korábban.
A legtöbben közülük – 4346-an – egykori bírák és ügyészek, ők átlagosan 19 962 lejt kapnak havonta.
Az egykori diplomaták 803-an vannak, ők átlagosan 5737 lejt kapnak, ebből 3010 lejt kell az államkasszából kipótolni.
Az egykori parlamenti közhivatalt betöltő személyek 764-en vannak, ők átlagosan havi 4834 lejt kapnak, amiből 2595 lejt kell az államkasszából befizetni.
A polgári repülési ágazatból nyugdíjba vonultak 1418-an vannak, az ő átlagos nyugdíjuk 11 337 lej – ebből 7528 lejt áll a központi költségvetés.
Az egykori számvevőszéki alkalmazottak 579-en vannak, az ő havi nyugdíjuk átlagos összege 8316 lej, amiből az államkassza 3727 lejt fedez.
A bóróságok és ügyészségek kiegészítő személyzetéből jelenleg 1749 személyt tartanak nyilván különleges nyugdíjra jogosultként, ők átlagosan 4811 lejt kapnak, amiből az állam 2621 lejt áll.
Mint ismert, a különleges nyugdíjak intézményét elsősorban a bírák és ügyészek számára találta ki a politikum, hogy az aktuális kormány ezzel lekötelezze őket, de az évek során egyéb kategóriákra is kiterjesztették.
A rendszer lényege, hogy az érintettek nem az általuk befizetett járulék arányában kapnak nyugdíjat, hanem az összeget felpótolják sz államkasszából –
A gyakorlat régóta felháborítja a közvéleményt, és számos kísérlet született a felszámolására – a képviselők és szenátorok különleges nyugdíját el is törölték –, a bírák és ügyészek speciális nyugdíjainak felszámolását azonban az alkotmánybíróság – amelynek tagjai természetesen szintén a rendszer kedvezményezettjei – alkotmányellenessé nyilvánította.
Az államkasszára nehezedő teher egyébként épp a közelmúltban csökkent, miután meghalt az az egykori kommunista ügyész, aki a legmagasabb összegű – közel havi 80 ezer lejes – különleges nyugdíjat kapta.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.