// 2025. július 10., csütörtök // Amália

Az idei érettségi legnagyobb bakiját egy tanár követte el: kettesnek látta a nyolcast a jegy bemásolásakor

// HIRDETÉS

Még szerencse, hogy a szinte kiváló dolgozatot író diák nem nyugodott bele az elbaltázott osztályozásba, és óvást nyújtott be.

Az idei érettségi a nagy nyilvánosság számára szinte észrevétlenül, legalábbis nagyobb botrányok nélkül múlt el, Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter pedig elégedetten hátradőlhet, mert az elmúlt 10 év legjobb eredményét hozták össze az idei érettségizők – már ha sikerült minden jegyet helyesen bevezetni a nyilvántartásba, és nem fordultak elő más olyan nagy tévedések, mint Bihar megyében. Ott ugyanis a román írásbelin szinte kiváló dolgozatot író egyik diák arra eszmélt, hogy 2,80-ast kapott. Óvása után derült ki, hogy valójában csak egy elírás történt a jegy nyilvántartásba vételekor – magyarázkodott az oktatási tárca vezetője, aki elismerte, hogy nehéz lehetett az érintett diáknak látni a lesújtó eredményt.

Az igazságos osztályozásba vetett bizalomnak nem tesz jót egy ilyen eset, akárcsak az, hogy az elmúlt négy év számait figyelembe véve idén messze a legtöbb óvás érkezett. A színjelesek száma is nőtt, szám szerint 16-tal. A legnagyobb pontkülönbség az óvás előtti és utáni jegy között a már említett 5,9 volt, ezt követi egy 3,75-ös jegyemelés Prahova megyében. További 17 dolgozat esetében legalább két jeggyel kellett emelni az első értékelést.

Ahhoz, hogy ilyen eltérések ne fordulhassanak elő, szükség van az osztályozás teljes digitalizációjára, azaz, hogy az értékelést végző tanárok egyenesen a számítógépes állományba vezessék a jegyeket, hangsúlyozta Cîmpeanu, aki meggondolatlan, kivitelezhetetlen, a tanárokat, a diákokat és a szülőket egyaránt összezavaró reformelképzelések egész sorával állt már elő a magunk mögött tudott, koronajárvány-sújtotta tanévek során.

Az értékelés teljes digitalizációjával és a jegy átírására képtelen pedagógusok megrovásban részesítésével bővíthető a sürgős feladatok listája.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.