// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
a járvány helyzete

Az esetszámok biztatóak, csakhogy közben lett egy harmadik omikron-fertőzött

A Dél-Afrikából hazamenekített brassói nő egyik családtagjánál is kimutatták az új vírusmutációt.

Mire végre fellélegezhetne a koronavírus-járvány szűnni nem akaró nyomása alól a román egészségügyi rendszer, újabb aggodalmakra ad okot, hogy már a harmadik romániai lakosnál mutatták ki az állítólag minden eddiginél gyorsabban terjedő omikron vírusmutációt. Egy 56 éves brassói férfiról van szó, akinek a családtagja november 30-án tért haza Dél-Afrikából, a román kormány által bérelt géppel. Nem tisztázott, hogy miként kaphatta el a fertőzést a karantén alá helyezett nőtől, akinek a szervezetében december 4-én mutatták ki a vírus jelenlétét, viszont tény, hogy a férfi korábban teljes védettséget szerzett, azóta teljesen elszigetelte magát másoktól, állapota pedig jónak mondható. Az egészségügyi hatóságok szerte a világban vizsgálják, melyek a legfőbb jellemzői a dél-afrikai vírusmutációnak. Az eddigi megállapítások szerint a rendelkezésre álló oltások jó eséllyel megvédenek az omikrontól, ettől függetlenül a Pfizer-BioNTech, a Moderna és a Johnson & Johnson is omikron-specifikus vakcinákon dolgozik. Közben az esetszámok továbbra is csökkenő tendenciát mutatnak: csütörtökön 1032 fertőzöttről adtak tájékoztatást a román hatóságok. 24 óra leforgása alatt 74 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal, ebből 70 áldozat nem volt beoltva. Csökkent az intenzív osztályokon ápolt betegek száma is, a tegnapi 807-ről 754-re. A legtöbb új esetet – Bukaresten kívül – Brassó (68) és Kolozs (64) megyében regisztrálták. Az oltási hajlandóság az omikron hatására sem ugrott meg, sőt, egyre kevesebben kérik az első oltást, a szerda 18 órai helyzetjelentés szerint 8 683-an.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro