Egy napja engedélyezte az amerikai gyógyszerfelügyelet, az egészségügyi minisztérium máris kért belőlük.
Újabb fontos fegyvert kapnak kézhez az orvosok a járvány elleni küzdelemben: engedélyezték az első otthon alkalmazható koronavírus elleni kezelést, a Pfizer szájon át szedhető tablettáját. A Paxlovid nevű készítmény csökkenti a kórházba kerülés és a halál kockázatát azoknál, akiknél sanszos a betegség súlyos lefolyása.
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) szerdán sürgősségi eljárással engedélyezte a gyógyszert a 12 év feletti korosztály részére, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szintén engedélyezte a tagállamoknak a gyógyszer beszerzését, de egyelőre csak vészhelyzet, például az új omikron variáns által előidézett járványhullám esetében alkalmazhatják.
A román egészségügyi tárca egy nappal az engedélyezés után máris jelezte a gyártónak, hogy rendelne Paxlovidot. Alexandru Rafila miniszter ma egyeztetett erről a Pfizer képviselőivel. Az ötödik járványhullámra készülő Románia számára fontos mentőövet jelenthet, különösen a kórházak túlterheltségének elkerülése érdekében. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy továbbra is az oltás marad az elsődleges eszköz a járvány visszaszorításában, akárcsak a tesztelés és a járóbeteg-ellátás biztosítása.
A Paxlovid tesztelése sikeresnek bizonyult, a magas kockázatú betegek esetén az enyhe és mérsékelt súlyosságú tünetekkel rendelkező személyeknél 89 százalékkal csökkentette a kórházba kerülés és a halál kockázatát, amennyiben a diagnózist követően, három napon belül szedni kezdték a gyógyszert. Összesen 2200 oltatlan fertőzött vett részt a klinikai kísérletekben, közel 90%-uk esetében sikerült megakadályozni a betegség eldurvulását, a tesztelés során senki sem hunyt el.
Friss hír: a Merck gyógyszergyár Covid elleni gyógyszere is zöld utat kapott, egyelőre az Egyesült Államokban. Az óriásvállalat még novemberben jelentette be, hogy molnupiravir nevű gyógyszere felére csökkenti a halálozás vagy a kórházba kerülés kockázatát a koronavírusos pácienseknél, később ezt 30 százalékban határozták meg.
Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóság még novemberben ajánlást adott ki a gyógyszer használatára. A Merck azt is kutatja, hogy a molnupiravirt lehet-e a vírus terjedésének megelőzésére használni olyan háztartásokban, amelyeknek egyik tagja már fertőzött. A cég jövő tavaszra várja az ezzel kapcsolatos kutatások eredményét.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.