Mennyire oroszbarát Románia lakossága? Kikre jelent veszélyt leginkább az orosz propaganda? Mit gondolnak az emberek a NATO-ról?
Az Országos Politikai és Közigazgatási Egyetemen (SNSPA) működő részvételi demokráciát támogató központ (CPD) az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása okán közzétett egy tanulmányt, mely aktuális információkkal szolgál a romániai lakosság nagyhatalmi politikával kapcsolatos nézeteiről. Az egyik legfontosabb megállapítása, hogy bár az utóbbi hónapok során erőteljesen nőtt a nyugatellenes propaganda a térségben,
A jelentés elkészítésekor megfigyelték a román nyilvánosságban jelen lévő nyugatellenes, populista nézeteket terjesztő propaganda, és a regionális helyzetről folytatott online párbeszédet, továbbá megvizsgálták az online keresési trendek alakulását (Facebook, Google, stb.), valamint az elérhető geopolitikai témájú felmérések eredményeit is. Mindezek alapján megállapították, hogy továbbra is magas a románok bizalma a nyugati szövetségesek iránt: háromból két állampolgár vallja magát nyugatpártinak, míg a „keleti modell” 15 százalékos támogatottságot élvez. Érdekes, hogy ennél sokkal többen,
Ugyanennyien hiszik, hogy a NATO nem védené meg Romániát egy esetleges támadástól, és Oroszország ereje ütősebb, mint a NATO tagállamaié. Közelebbről megnézve az Oroszországot támogatók körét kiderült, a fiatal munkanélküliek és felső fokú végzettség nélküliek azok, akik a leginkább beveszik az interneten terjesztett orosz propagandát, ez abból is meglátszik, hogy ebben a korcsoportban 23 százalék vall oroszbarát nézeteket. Rajtuk kívül az egyetemet nem végzett munkások vannak még kitéve az orosz hangulatkeltésnek. Együttesen ezek a csoportok a lakosság 45%-át teszik ki – írja a SNSPA. A jelenlegi helyzet kialakulásáért a lakosság 63 százaléka Oroszországot teszi felelőssé, míg 23 százalék a NATO és az USA nyakába varrná a káoszt.
melynek motorjai a konzervatív „klaszterek” (a populista pártokhoz köthető mozgalmakat és az oltásellenes tömörüléseket külön kiemelte az oktatóközpont). Az is említésre méltó, hogy az oktatóközpont szerint tavaly ősztől kezdve, különösen idén januárban és februárban felerősödött a RO-EXIT témája a közösségi oldalakon, ami arra utal: az érdekek azt kívánják, hogy Románia lépjen ki az EU-ból. Sokat elárul, hogy az orosz propagandát folytató Sputnik román kiadása az egyik legaktívabb a térségben. A teljes tanulmány itt érhető el (román nyelven).
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.