A koronavírus-járvány mérsékelten, de továbbra is jelen van.
FRISSÍTÉS:
Szerda délután három újabb koronaáldozatról adott hírt a Stratégiai Kommunikációs Csoport, ezzel a járvány hazai áldozatainak száma 1144-re nőtt. Egy 45 és egy 53 éves Suceava megyei nőről, valamint egy 73 éves Hunyad megyei hölgyről van szó, utóbbi kettő egyéb betegségben is szenvedett.
Több mint két hónap telt el azóta, hogy az első koronavírus-fertőzöttet regisztrálták Romániában, és bár mérséklődött a napi új fertőzöttek és az elhunytak száma, a járvány továbbra is az életünk része. A május 20-i adatok az elmúlt napokhoz képest nem sok változást mutatnak: 196 új fertőzöttet diagnosztizáltak, 190 személyt kiengedtek a kórházból, ugyanakkor 4 haláleset is történt, melyet a vírussal hoztak összefüggésbe. Csak a viszonyítás kedvéért, tegnap 155 új megbetegedést, 236 felépülést és 6 halálesetet jelentettek.
Az elmúlt két hónapban összesen 17 387 esetet regisztráltak, és már 10 356-an gyógyultak meg. Ha számításba vesszük az 1 141 halálesetet, akkor az aktív esetek száma közel hatezerre tehető.
Intenzív osztályon 198 beteget ápolnak jelenleg. Románia területén 11 050 személy tartózkodik intézményes karanténban – ez a szám napról napra csökken, mivel már nem kötelező hatósági karanténba vonulniuk az országba érkezőknek –, otthoni elkülönítésben 30 645-en vannak.
Az elvégzett tesztek száma 332 487, az elmúlt 24 órában több mint tízezer mintavétel történt.
Rossz hír, hogy újra elkezdtek büntetni a rendőrök: egy nap alatt 127 személyt bírságoltak meg 71 ezer lej értékben.
A külföldön megbetegedett román állampolgárokról semmi új hír. Eddig 2 924-en fertőződtek meg a diaszpórában, 104-en haltak meg és 22-en épültek fel.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.