Till Attila külföldi sikereket halmozó kerekesszékes gengszterfilmje berobogott a kolozsvári mozikba is. Az Oscar-díj esélyeiről is szó esett a díszbemutatón.
A televíziós műsorvezetőként és riporterként idehaza is széles körben ismert, rendezőként viszont kevésbé számon tartott Till Attila Tiszta szívvel című kerekes székes gengszterfilmje az első magyar film, amelyet a Filmtett Egyesület forgalmazásában tekinthetünk meg Erdélyben, illetve Romániában. A Magyarország által Oscar-díjra nevezett alkotás a nemzetközi őszi fesztiválszezon egyik legnagyobb közönségsikere: volt olyan hétvége, hogy hét díjat is bezsebelt.

Till Attila és Fekete Ádám forgatás közben
Kolozsváron is meghódította a publikumot, legalábbis erre lehetett következtetni a felszabadult, hangos nevetésekből, a hosszan tartó tapsból, a kitartó érdeklődésből, és a közönségtalálkozón felmerülő kérdésekből. A közeljövőben további 11 városban kerül bemutatásra a film, tiszta szívből ajánljuk a közönség figyelmébe.
A filmkritikusok többsége egyet ért abban, hogy Till Attila filmjének sikere abban áll, hogy sztereotípiákat old fel a fogyatékkal élőkkel kapcsolatosan, teszi ezt rendkívül szórakoztató – de nem gúnyolódó – módon, ténylegesen sérült személyeket szerepeltetve az alvilági életbe belecsöppenő főhősként a csavaros történetben.
A közönségtalálkozón részt vevő egyik főszereplő, Thuróczy Szabolcsnak ez a harmadik filmje, amit Till Attilával forgatott, és bár színészetet sohasem tanult, karizmája, a játékára jellemző természetesség 8-10 éve a filmes és a színházi szakma kiemelkedő előadójává tette. „Másféle úton jutottam el idáig, nekem ez volt az utam” – fogalmazott szűkszavúan Jakab Benke Nándor ezirányú kérdésére. Elmondta: a Tiszta szívvel forgatása hosszú felkészülési folyamatot igényelt.
Másfél évig készült rá, mely idő alatt egy budapesti rehabilitációs központot látogatott, órákat vett annak érdekében, hogy minél hitelesebben játssza el, mit jelent kerekes székben élni, és sokat beszélgetett a két másik szereplővel, a valóságban is fogyatékkal élő Fenyvesi Zoltánnal és Fekete Ádámmal, akikkel nagyon hamar kialakult az összhang.
Ez a horgászós jelenetben csúcsosodik ki, abban benne van minden, amiért a filmet szeretni lehet. A több improvizációt tartalmazó jelenetben összeért az évek munkája, megcsillan a szereplők egyénisége. „Csak rá kellett ülni a hullámra, hogy élvezzük ezt a szituációt” – fogalmazott. Kulisszatitokként még elmondta: külön személy figyelte a monitoron, hogy ne mozogjon a lába, hiszen csak így lehetett hiteles a mozgássérült szerepben. Nem lehetett könnyű ezt megszokni.
Arra a nézői kérdésre, hogy milyen visszajelzéseket kaptak a fogyatékkal élő személyektől, Thuróczy Szabolcs elmondta: Fenyvesi Zoli többször vett részt kifejezetten mozgássérültek számára rendezett vetítésen, melyekre érzékelhetően fenntartásokkal érkeztek a résztvevők. Minden esetben volt egy-egy olyan vicces jelenet, amikor felszabadult bennük a gát, és szívből tudtak nevetni. Megértették, hogy a film nem rajtuk nevet, hanem velük együtt. Egyfajta „degenerált” vadság sugárzik a jelenetekből, elrugaszkodtak a sztereotípiáktól, hogy mi számít normálisnak, és ez a tapasztalat szerint a fogyatékkal élőknek is tetszett.
Thuróczy Szabolcs megjegyezte: sok személyes történet van benne a filmben, ilyen például a jelenet, amikor egy hölgy mindenáron pénzt akar adni a főhősnek. Ez Fenyvesi Zoli ragaszkodására került bele a filmbe. Számtalanszor előfordul ugyanis, hogy látván a kerekes széket, ismeretlenek pénzt akarnak neki adni az utcán, amit ő nem tud megérteni és elfogadni, sőt, gyűlöli, ha ilyesmi történik vele.
.jpg)
Thuróczy Szabolcs és Jakab-Benke Nándor (Fotó: Szántai János)
Sokakat foglalkoztat, így elkerülhetetlen a kérdés, hogy a Saul fia után duplázhat-e magyar film az Oscar díjkiosztó gálán a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Till Attila korábbi nyilatkozataiban már kifejtette, hogy nincsenek illúziói az Oscart illetően, céljuk, hogy a legjobb kilenc közé bekerüljenek. Thuróczy Szabolcs szerint álmodozni lehet, de valóban ritka, hogy egymás után kétszer ugyanazon ország által benevezett film nyerjen. Az általában szokatlan filmeket kiszemelő amerikai filmforgalmazó viszont valószínűleg érez benne lehetőséget: úgy gondolhatják, hogy fog tetszeni az amerikai közönségnek. Önmagában már az is csodálatos, hogy Fekete Ádámot áprilisban New York mozijainak filmvásznain lehet látni – mondta. Hozzátette: az élet fájdalma univerzális, nemzetiségtől, bőrszíntől, élethelyzettől függetlenül megértik Egyiptomtól kezdve Ausztrálián át egészen az Egyesült Államokig.
A címmel kapcsolatos kérdésre Thuróczy Szabolcs kifejtette, eredetileg Tilla ezt csak munkacímnek szánta, végül sikerült meggyőzni, hogy ez egy tökéletes cím. József Attila egy világszínvonalú költő, akinek a versében egy olyan életérzés összpontosul, amit a film is igyekezett megragadni. A rendező szerint egyébként igazi punk vers. Ráadásul azon kevés felkavaró versek közé tartozik, mely korosztálytól függetlenül, mindenki számára egyformán hordoz üzenetet.
Végső soron ez a film egyik legnagyobb erénye is.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.
Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.
Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.
Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.
10 és 12 ezer közé tehető a Romániában élő barnamedvék száma. Lecsapott az ANAF az autómegosztó szolgáltatásokra.