A Székely Figyelő Alapítvány hiába fordult az ügyészséghez, hogy büntessék meg a forgalmazókat, ejtették az ügyet.
Négy éve már annak, hogy kiadták a Vasgárda alapítójának és vezérének, Corneliu Zelea Codreanunak a Pentru legionari (A legionáriusoknak) című könyvét, mely a románok Mein Kampjaként is értelmezhető. Noha immár húsz éve törvény tiltja a szélsőséges eszméket és jelképeket népszerűsítő kiadványok terjesztését, a kötet szabadon hozzáférhető bárki számára egy internetes áruházban – hívja fel a figyelmet a Székely Figyelő Alapítvány vezetője, Árus Zsolt.
Az alapítvány először az áruházat figyelmeztette, de azt a választ kapta, hogy nem sértenek törvényt, mivel a jogszabály oktatási, kutatási, művészeti vagy tudományos céllal lehetővé teszi az ilyen tárgyú könyvek árusítását. Ezt megcáfolandó, Árus Zsolt rendelt belőle egy példányt, amit minden további kérdés és feltétel nélkül, napokon belül kézhez is kapott. Ezzel igyekezett bizonyítani, hogy a könyv terjesztésének semmi köze a művészethez, oktatáshoz vagy tudományos kutatáshoz, hiszen a megrendelő magánszemélyektől meg sem kérdezik, milyen céllal olvassák el.
Az alapítvány panaszt tett az ügyészségen a könyv kiadója (Evdokimons), az áruház (okazii.ro), illetve azon magánszemély (Barzoi Mircea Costin) ellen, aki a könyvet az áruház révén forgalmazza, az ügyészség azonban ugyanazzal az indokkal dobta vissza a panaszt, amelyet az áruház is.
– állapítja meg Árus Zsolt, aki fellebbezést nyújt be az ügyészség döntése ellen, ugyanakkor már tájékoztatta a politikai pártokat, az államfőt, a kormányt, a Nép Ügyvédjét és a sajtót is az esetről, arra biztatva mindenkit, hogy emeljen panaszt.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Megtalálták azt a 15 éves erdődi lányt, aki kedden tűnt el Szatmár megyei otthonából.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.
Háromszáznál is több lopott autót próbáltak idén behozni Romániába. Nem fogunk fázni szilveszterkor.
Háromszáznál is több lopott autót próbáltak idén behozni Romániába. Nem fogunk fázni szilveszterkor.
Közben elkészült a kormány „salátarendelete” a gazdasági megszorításokról, jön a kampányígéretek utáni kijózanodás éve.
Közben elkészült a kormány „salátarendelete” a gazdasági megszorításokról, jön a kampányígéretek utáni kijózanodás éve.
A rendőrök pedig csak karácsonykor 8,5 tonna petárdát és tűzijátékot koboztak el.
A rendőrök pedig csak karácsonykor 8,5 tonna petárdát és tűzijátékot koboztak el.
Románia gázkészletei pedig alaposan leapadtak az elmúlt hónapokban.
Románia gázkészletei pedig alaposan leapadtak az elmúlt hónapokban.
Rendőrautóba csapódott egy Porsche, a sofőr elhagyta a helyszínt. Karácsonykor került rendőrkézre két Belgiumban bujkáló két román szökevény.
Rendőrautóba csapódott egy Porsche, a sofőr elhagyta a helyszínt. Karácsonykor került rendőrkézre két Belgiumban bujkáló két román szökevény.
A Főtér szerkesztősége áldott, boldog karácsonyt kíván minden kedves Olvasónak!
A Főtér szerkesztősége áldott, boldog karácsonyt kíván minden kedves Olvasónak!
– És ki kérte fel? – Iohannis! – De neki nem járt le a mandátuma? – De!
– És ki kérte fel? – Iohannis! – De neki nem járt le a mandátuma? – De!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.