Igaz, kicsit elkésett, ugyanis a kormány már ígéretet tett az elmarad bányászbérek kézbesítésére.
A Zsil-völgyi bányászok pár nappal ezelőtt sztrájkba léptek, körülbelül 80 bányász pedig a tárnákban maradt, mégpedig azért, mert nem kapták meg a február 15-én esedékes bérüket. Az azóta eltelt idő alatt persze folytak a tárgyalások a bukaresti illetékesekkel és a kormány megígérte, hogy az elmaradt fizetések február 26. előtt megérkeznek a bányászok számláira.
A hírre a bányászok egy része felhagyott a sztrájkkal, mások – köztük a tárnákban maradók egy része – folytatják a tiltakozást.
És most jön a meglepetés. Ki termett a pénteki napon a még sztrájkoló vájárok között? Nem más, mint az AUR-ból nemrég kihajított, jelenleg épp független szenátorként cirkuszoló tevékenykedő Diana Șoșoacă. A hölgy természetesen védőmaszk nélkül érkezett a helyszínre, nagy ölelkezésbe kezdett az elégedetlenekkel, aztán – mint annak idején a rossz emlékű Miron Cozma bányászvezér – felállt a lépcsőkre és mondott egy fergeteges uszító beszédet. Pár gondolatot felvázolunk, döntsék el önök, mennyire érvényesek:
1. Romániát 31 éve külföldről irányítják.
2. Németországban bányákat nyitnak meg, Romániában bányákat zárnak be, pedig a román vájár jól is élhetne, akár 4000 eurós fizetéssel.
3. A fasiszták vannak uralmon Romániában.
4. Senki sem fog lemondani, ezek (értsd, Románia fasiszta urai) egy garast nem adnak az emberekre, az országra, a népre.
5. Régebb a nép Iohanniska sok románja volt, most pedig coki neki.
6. Arafatot se érdekli az egész, különben is, őt senki sem tudja leváltani, pedig Románia egyik bűnözője.
Miután kihisztériázta magát (szó szerint), a szenátor asszony halált megvető bátorsággal be akart hatolni a bányába, az odalent tartózkodó bányászokhoz. Persze nem engedték meg neki, mire megint rettenetesen kiakadt és megint fasisztázott egy jóízűt, majd bányászjárásra invitálta a pár száz elégedetlen vájárt, amely jelen pillanatban is zajlik.
Mi megértjük, hogy a párt nélkül maradt szájhabzó szenátorhölgynek népre és népszerűségre van szüksége. Azt is megértjük, hogy minden lehetőséget kihasznál, hogy megjelenhessen a nyilvánosság előtt, ahonnan elkezdett szépen kikopni. A bányászok sztrájkja pedig erre kiváló alkalmat szolgáltatott. Azt azonban nem nagyon értjük, mire jó az igen rossz emlékű román bányászjárások miniatűr felidézése. Ahogy elnézzük, a hölgynek tényleg és nagyon elgurult a gyógyszere.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.