// 2025. szeptember 11., csütörtök // Teodóra

Az augusztusi kánikula sem csökkenti a járvány terjedését: a második legmagasabb esetszámot regisztrálták szerdán

// HIRDETÉS

A múlt hét csütörtöki rekordot közelítjük a szerdai 1309 új esettel.

Augusztus 5-ét írunk és 161 nap telt el azóta, hogy megjelent az első ismert koronavírusos eset Romániában. A legfrissebb adatok szerint ez idő alatt 56 550 személyt diagnosztizáltak Covid-19-cel, ebből 28 584 személyt nyilvánítottak gyógyultnak, 5370-en tünetmentesen hagyhatták el a kórházat és 2521-en haltak meg. 7 919-en jelenleg is kórházban tartózkodnak, ebből 464 betegnek súlyos az állapota és intenzív terápiás ellátásra szorul.

Ha a járvány terjedésének ütemére vagyunk kíváncsiak, ebben az elmúlt 24 óra számai segítenek. A 24 108 tesztből 15 956-ot végeztek el az orvosi protokoll keretében, 8152-őt pedig magánkezdeményezésre. A tesztek révén összesen 1309 új esetet diagnosztizáltak, ami közelíti az eddigi rekordot, a múlt hét csütörtöki 1356 esetet. Csütörtök óta volt egy enyhébb csökkenés, de az új hét kezdetével ismét felfelé ívelt a járványgörbe.

Ezzel párhuzamosan a pozitív tesztek aránya is változott: amikor a legalacsonyabb volt a napi esetszám, arányosan nézve akkor volt a legtöbb pozitív teszt (augusztus 3-án 8045 tesztből 823 új eset, az arány 10,23%). Jelenleg a pozitív tesztek aránya 4,97%-ra csökkent. Az újratesztelések következtében 922 személy maradt koronavírus-pozitív az elmúlt 24 órában.

Kedd reggeltől szerda reggelig 41 személy halt meg a járvány következtében, ebből egyetlen személynek nem volt más ismert betegsége, a többiek más kórokkal is küszködtek.

És a végére hagytunk egy jobb hírt: az elmúlt 24 órában 528 gyógyulást regisztráltak, ami az elmúlt hetekhez képest nagy számnak számít.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Anticikk az antiolvasásról, az antiéletről és arról, amiben vagyunk (nyakig)

Fall Sándor

Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.

A ChatGPT-vel beszélgetek Jézusról, az időjárásról, Japán történelméről…

Varga László Edgár

Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

A zene, amelyben nevén nevezik a dolgokat, avagy miért dübörög a román hiphop?

Szántai János

Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni
Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint
Krónika

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint

Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...
Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Egy ember meghalt, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe ma reggel – videóval
Székelyhon

Egy ember meghalt, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe ma reggel – videóval

Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.