// 2026. március 21., szombat // Benedek

Az aranykezűek után megjöttek a császárbajszú tamarinok

// HIRDETÉS

Ráadásul ikerbébik, szintén a Nyíregyházi Állatparkban.

Nemrég beszámoltunk róla, hogy a méltán európai hírű Nyíregyházi Állatparkba aranykezű tamarinok érkeztek.
A tamarinállomány azonban folyamatosan növekszik, igaz, nem aranykezűekkel, ugyanis ikrekkel bővült a Nyíregyházi Állatparkban a császárbajszú tamarinok (Saguinus imperator) állománya.

A 140 napnyi vemhesség után született majmok idejük nagy részét az ivarérett állatok hátán kapaszkodva töltik, de olykor már önállóan is ismerkednek a kifutóikkal – közölte Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark szóvivője hétfőn az MTI-vel.

A császárbajszú tamarinok fajneve – annak ellenére, hogy tényleg bajszosak – tévedésen alapul: 1907-es felfedezésükkor még csak elejtett példányokat ismertek, a hosszú, lelógó bajuszt a preparátorok felfelé kunkorították, mivel azt feltételezték, hogy a bajuszvég felfelé áll, csakúgy mint II. Vilmos császáré.

A tévedésre csak néhány év múlva jöttek rá, amikor élő példányokat is láttak, az ő bajszukat pedig feltehetően hiába akarták felfelé kunkorítani – de így is rajtuk ragadt a császárbajszú tamarin név.

A 30-40 dekagramm súlyú, 25 centiméter hosszú majmok legfeltűnőbb sajátossága a mindkét ivaron jól látható nagy, fehér, lefelé hajló bajusz, mely már a kölyköknél is elkezdett növekedni.

Az aktív életet élő tamarincsalád szinte egész nap mozgásban van, idejük nagy részét táplálékkereséssel és társaikkal játszva töltik. A természetben Peru, Brazília és Bolívia erdőségeiben gyümölcsökkel, fák nedvével és nektárral táplálkoznak, fehérjeigényüket pedig rovarokból fedezik.

A csapaton belül a domináns nőstény egy szaganyag segítségével a többi nőstény ivari ciklusát meggátolja, így a hímmel csak ő tud párosodni. Ennek ellenére a család minden tagja gondoskodik az ikrekről, azaz részt vesznek a hordozásukban és nevelésükben is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro