És közben persze a román légierő gépeinek is akadt dolga az ukrán-orosz feszültség miatt.
Az Ukrajna és Oroszország közötti egyre növekvő feszültség a környező országokra is kihat, és nem csupán annyiban, hogy egyesek a háborús retorika miatt már orvoshoz is golyóálló mellényben mennek: a haderőnek is akad dolga, még úgy is, hogy még nincs is hivatalosan háború. Most például kiderült, hogy két, az olaszországi Avianoban található légi támaszponton állomásozó amerikai F-16-os vadászgép az elmúlt napokban részt vett a román légtérben zajló légi járőrözési műveletekben. És ha már itt voltak, nem üresen jöttek: a beszámolók szerint komoly fegyverzettel látták el őket. AIM-120C/D AMRAAM és AIM-9X levegő-levegő rakétákkal érkeztek, hogy minden érintett lássa: nem sétarepülésre jöttek. Bevetni természetesen nem kellett őket. Eközben a román légierő gépeinek is akadt dolga: a légierő tudatta, hogy a NATO Torrejónban működő légi irányítási központja a múlt hétvégén két alkalommal is utasította a román légierő gépeit, hogy szálljanak fel, és nézzenek körül, mivel gyanús légi tevékenységet észleltek a Fekete-tenger térségében. Igaz ugyan, hogy nem a román légtérben, hanem nemzetközi vizek fölött, de ebben a feszült időszakban a NATO illetékesei fontosnak érzeték, hogy jelezzék: ezen az oldalon is készenlétben állnak, és éberen figyelik a gyanús légi tevékenységet a határok mentén. A hangulat egyébként egyre puskaporosabb, a román külügy immár nyomatékosan arra kérte a román állampolgárokat, hogy ne utazzanak Ukrajnában, mivel bármikor bekövetkezhet az orosz invázió. Ennek elkerülésére amúgy még mindig zajlik a nemzetközi diplomáciai nagyüzem: az EU soros elnöki tisztségét betöltő Franciaország elnöke, Emmanuel Macron telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnökkel, és sikerült meggyőznie őket, hogy ismét tárgyaljanak egymással, hátha ez segíthet elejét venni a háborúnak.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.