// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva

Az államfő csak azért is kiütné a pikszisből Iliescut: felszámolná arcátlan sóhivatalát

// HIRDETÉS

A Román Forradalom Intézetét a kormány már tavaly megszüntette volna, de a szenátus közbeszólt.

Klaus Iohannis pénteken visszaküldte a parlamentbe a Ion Iliescu vezette Román Forradalom Intézetének felszámolásáról szóló rendeltet, és arra kérte az országgyűlést, vizsgálják felül korábbi döntésüket, amellyel elutasították azt. Magyarán: az államfő azt akarja, hogy csak azért is szűnjön meg az intézmény, amelynek a puszta lététől is feláll a szőr minden jóérzésű állampolgár hátán.

A Román Forradalom Intézetét ugyanis két olyan figura – Ion Iliescu és Gelu Voican Voiculescu – vezeti, akiket a katonai ügyészség emberiesség elleni bűncselekményekkel vádol éppen a forradalom perében, és ettől azért kicsit visszaböffen a pacalcsorba. Ráadásul az intézet szemmel láthatóan nem csinál semmit, azon kívül, hogy felveszi a zsíros állami támogatást fent említettek javára.

A sóhivatal léte akkor vált ismertté a nagy nyilvánosság előtt, és egyúttal akkor váltott ki közfelháborodást, amikor tavaly decemberben 100 ezer euróból akartak koncertsorozatot szervezni a forradalom áldozatainak emlékére – éppen azok, akik a vérontásért felelősek.

Az Orban-kabinet válaszul sürgősségi kormányrendeletben számolta volna fel az intézményt, ezt azonban a szenátus – ahol Iliescu egykori pártjának, a PSD-nek többsége van – elutasította.

Iohannis azonban nem törődött bele a dologban, úgyhogy a dolog megy még egy kört.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro