Ha gyanús üzenetben kérik a bankkártyaadatait, véletlenül se adja meg azokat.
Ebben az évben csak Hargita megyei áldozatok számláiról már több mint 80 ezer lejt loptak le internetes csalók, akik állítólagos csomagküldés ürügyén csalják ki az emberek bankkártyaadatait, esetleg online piactereken hirdetőknél jelentkeznek potenciális vásárlóként. A csalások megszaporodása miatt a megyei rendőrség – egyes helyi rendőrségeket is bevonva – tájékoztató kampányba kezdett, hogy felhívja az emberek figyelmét a veszélyre.
Mi is írtunk róla, hogy az egyik legnagyobb romániai csomagküldő szolgálat, a FAN Courier július végén közleményben figyelmeztette a kuncsaftjait, hogy a nevükkel visszaélve internetes csalók garázdálkodnak az ország területén. Nos, az egyik – azóta is használt – módszer éppen ez: a csalók a futárszolgálat nevében küldenek üzenetet SMS-ben (esetleg Facebook Messengeren vagy WhatsAppon), amiben egy állítólagos csomag érkezését jelzik előre, amelynek útvonalát a csatolt linkre kattintva követheti a címzett. A linkelt oldal azonban egy telefonos alkalmazás telepítését kéri az illetőtől, amelynek segítségével bankkártyaadatokat, jelszavakat és egyéb adatokat lophatnak le az internet banking alkalmazást is használóktól a bűnözők.
A másik módszer az OLX (olx.ro) nevű internetes bolhapiacon hirdetőket veszi célba. A csalók az egyes meghirdetett, eladásra szánt termékekkel kapcsolatban jelentkeznek potenciális vevőként üzenetben (leggyakrabban WhatsAppon), és az előző módszerhez hasonlóan arra próbálják rávenni az áldozatokat, hogy egy linkre kattintva adják meg a kártyaadataikat. Ekkor jön a kémprogram, és a többit már tudjuk.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság illetékese a Székelyhonnak elmondta, csak idén 41 ilyen ügyben indítottak nyomozást, az elkövetők pedig a jelek szerint Ukrajnában vagy Oroszországban tevékenykednek. A sikeresen megtévesztett emberek számlájáról óránként nagyjából 100 eurónak megfelelő összegeket szippantanak le, egészen addig, míg az áldozat észbe nem kap, és le nem tiltja a tranzakciókat – ám ekkorra már legtöbbször szép summától szabadították meg a csalók.
A rendőrség figyelmeztet: soha ne adjuk meg a személyes adatainkat ismeretleneknek, főleg akkor, ha ezt egy linken keresztül próbálják kicsalni.
További részletekért kattintson a Székelyhonra.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.
Bezzegrománia bajban van. A lufi kipukkant, ráadásul az ország szinte beleesett a választási nackógödörbe. Az elit szerint a nép a hibás. És akkor most a kormány belerúg a kultúrába. Ki érti ezt?
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki több éves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.
Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.
Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.

A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.

Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.

Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.

… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.

… egy polgár elkötötte a mentőautót, amely éppen érte érkezett, majd furikázott egy jót… és megvan az első város (erdélyi!), amely a megszorítások nevében lemondta a városnapokat.

Újra felkerül a román focitérképre a Marosvásárhelyi ASA. Ugorhat a jogsi a közlekedési bírság kifizetésének elmulasztása esetén.