Minden jel arra mutat, hogy elértük a járványhullám csúcsát, vagyis innentől már elvileg csak jobb lesz.
A keddi eredmények alapján beigazolódni látszik a Babeș-Bolyai Tudományegyetem kutatócsoportjának előrejelzése, miszerint a héten érhetjük el az 5. járványhullám csúcsát. Még jobb híreket közölt a MedLife magánklinika-hálózat a legújabb kutatásaira hivatkozva: szerintük nagyon valószínű, hogy február második felében jócskán lecsökkennek a fertőzésszámok, tavaszra túl leszünk az 5. hullámon, és esélyes, hogy addigra a nyájimmunitást is elérjük, olyan sokan estek már át, illetve esnek át addigra a betegségen. Ezt pedig egyértelműen az omikron variánsnak „köszönhetjük”, a MedLife által az elmúlt héten szekvenált 94 minta mindegyikében ezt a vírustörzset mutatták ugyanis ki. Ezek között csak három olyan volt, ahol az imikron BA.2-es, még fertőzőbb alváltozatát mutatták ki, amiből arra lehet következtetni, hogy ez a változat egyelőre lassan terjed Romániában. A Delta variáns pedig a jelek szerint szinte teljesen kiszorult a hazai prériről. Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) keddi közlése szerint az elmúlt hét során összesen 357 mintán végeztek genomszekvenálást a Cantacuzino és a Matei Balș intézetekben, és nagyon hasonló eredményre jutottak, mint a MedLife csapata. Az esetek zömében, 341 esetben az omikron variáns volt a ludas a megbetegedésben. Ezek közül 36 esetben mutatták ki az omikron BA.2-es alváltozatát. A maradék 16 mintából a delta variánst mutatták ki. Az elmúlt 24 órában összesen 36 269 új fertőzöttet regisztráltak, ami jócskán elmarad a múlt heti 40 ezres maximumtól (febr. 1.), és inkább a múlt hét többi napjának eredményeihez hasonlít. Vagyis az esetszámok elkezdtek stagnálni, és remélhetőleg ezután már csak csökkenés várható. Van azonban egy szomorú fejlemény is: a múlt hét maximális számaihoz képest is csaknem duplájára ugrott kedden az elhunytak száma: 184 új haláleset történt a járvánnyal összefüggésben, emellett pedig 9 korábbit is a keddi jelentésben rögzítettek. Az elhunytak közül 154-en oltatlanok voltak. Ez persze sajnos várható volt, hiszen a halálozások száma mindig a járványhullámok csúcsán, illetve az esetszámok lassú csökkenésének kezdetekor a legnagyobb, enyhe fáziskésében áll az esetszámok alakulásával. Az intenzív osztályokon is elég sokan vannak már, kedden 1123 ember volt kritikus állapotban, 21-gyel több, mint hétfőn. Közülük 967-en nem voltak beoltva. A következő napokban tehát érdemes lesz figyelni az esetszámok alakulását: ha tényleg nem lesz emelkedés, akkor elértük az 5. hullám csúcsát, és innen már elvileg csak jobb lesz.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.