És még nem tudni, mikor épülhet tovább, bár a kivitelezőt hivatalosan már több mint egy éve kiválasztották.
Romániában nem csupán a politika, hanem az infrastruktúrafejlesztés világát is a tragikomédia műfajába sorolhatjuk: valahogy nem és nem akar működni ez a fránya autópálya-építés. Legalábbis ami az akár elátkozott sztrádának és nevezhető észak-erdélyi autópályát illeti: hiába tűnik úgy néha, hogy végre elhárultak az akadályok, és legalább a Nagyváradtól Marosvásárhelyig tartó szakasz elkészülhet végre belátható határidőn belül, valami mindig közbejön. Ez a helyzet például Bihar megyében, a Bihar község és Bisztraterebes közötti szakasszal is, amelynek legkésőbb az egész, Nagyváradtól Brassóig tartó autópályával együtt legkésőbb 2012-re el kellett volna készülnie, ám még ma is alig épült meg valami belőle. Pedig még tavaly is úgy tűnt, hogy végre elhárult minden akadály: a sokadik kudarc után a helyi Trameco cég és egy szlovákiai vállalkozás alkotta konzorciummal 2020 júniusában írták alá a 326 millió eurós kivitelezési szerződés, amely értelmében hat hónap alatt meg kellett volna tervezniük a 28,55 kilométeres szakaszt, majd 18 hónap alatt meg is kellett volna építeniük. Vagyis jövő augusztusra már el is kellene készülnie – ehhez képest még csak a 0,5 százaléka van készen. Vagyis nagyon kevés az esély arra, hogy jövőre bármi megvalósul az előzetes tervekből. Az ok: a pályázatot megnyerő cég szerint
mivel nem sikerült a szakszerű állagmegőrzés. Az eredeti pályázatot még a 2000-es évek elején elnyerő amerikai Bechtel ugyanis elkezdte építeni a szakaszt, majd amikor elfogyott a pénz, nemes egyszerűséggel abbahagyta a munkát. Így aztán a már építeni kezdett létesítmények hosszú évekig ki voltak téve az időjárás szeszélyeinek, és mivel semmilyen állagmegóvási munkát nem végeztek, olyan leromlott állapotba kerültek, hogy a tavaly győztesként kihirdetett cég szerint az eredetileg elvállaltnál sokkal drágábban tudja csak megépíteni a szakaszt – nagyjából 30 millió euróval kér többet az előre nem látott munkálatok miatt. Több létesítmény esetében ugyanis az alapozáshoz kiásott gödrök fedetlenül maradtak, a víz került beléjük, így a talaj már nem bírná el az építményeket, ezért meg kell erősíteni. Az országos autópálya- és közútkarbantartó társaság (CNAIR) azonban
Most annyi fejlemény történt, hogy a CNAIR – amely korábban a szerződés felbontásával fenyegetőzött – az Országos Közbeszerzési Ügynökséghez (ANAP) fordult, azt kérve, próbáljanak jogi és módszertani megoldást találni a helyzetre. A közbeszerzési hatóság meg is tette a javaslatait, amelyeket az útügyi illetékesek most vizsgálnak, és várhatóan hamarosan eldöntik, mi a teendő. Bár továbbra is számon tartják a lehetséges megoldások között a szerződésbontás – amely nyomán a kivitelezőt három évre eltilthatnák a közbeszerzéseken való részvételtől –, ebben az esetben
A kivitelező azonban optimista, azt mondja ugyanis, hogy a közbeszerzési hatóság nem javasolja a szerződésbontást. Ami elvileg jó hír lehet – de hogy ebből mikor lesz kész autópálya, azt valószínűleg még az illetékesek sem merik megsaccolni. A sztrádából egyébként Bihar megyében eddig csupán a határtól Biharig tartó, mintegy 5 kilométeres szakasz készült el, ami sokra nem jó – bár ezzel legalább Nagyváradot sikerült bekötni az európai autópálya-hálózatba.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.