Mindent megtett annak érdekében, hogy kiharcoljon egy büntetőeljárást.
Továbbra sem a pozitív hírekkel hívja fel magára a figyelmet a Románia egyik legszegényebb vidékének számító Teleorman megye, Liviu Dragnea egykori PSD-elnök szűkebb pátriája: ezúttal egy autótolvaj rendőr miatt került be a megye a hírekbe.
A rendőrség beszámolója szerint még pénteken este tett bejelentést egy férfi, hogy valaki ellopott egy autót a megyeszékhelyen, Alexandrián a cégtől, ahol dolgozik.
A rendőrök nyomozni kezdtek, és egy, a megyeszékhely tőszomszédságában levő településen meg is találták az autót.
A meglepetés akkor következett be, amikor azt is kiderítették, hogy a tolvaj nem más, mint egy 27 éves kollégájuk, aki az alexandriai rendőrkapitányság kötelékében teljesít szolgálatot.
Még nagyobb volt a meglepetés, amikor kiderült: a rendőr többféle tudatmódosító szert is fogyasztott az autólopás előtt: az alkoholteszt eredménye szerint a leheletében literenként 0,35 milligramm alkoholt mutattak ki, a drogteszt szerint pedig pszichoaktív szert is fogyasztott.
A férfi viselkedése már csak azért is furcsa, mert kollégái eddig nem panaszkodtak a viselkedésére, a rendőri képzés mellett pedig teológiát is hallgatott - olyannyira, hogy másodállásban diakónusként szolgált egy templomban.
A papi ornátus sem menti azonban meg a felelősségre vonástól, természetesen büntetőeljárás indult ellene ittas és kábítószer befolyása alatti vezetés, valamint minősített lopás miatt.
Nem elég a miccs. Otthon marad a sütő. Hova fér be a kenyér? Erdő szélén nagy a kedv...
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Felkerült nemrég a Facebookra az a térfigyelőkamera-felvétel, amely egy hétvégi gázolást rögzített. Az eset vasárnapra virradóan történt egy középfalvi szórakozóegység előtt, amikor egy sofőr tolatva egy csoport fiatalnak hajtott neki.
A kormány október 1-jétől eltörölné az alapélelmiszerek árrésplafonját, ez pedig újabb drágulásokhoz vezethet. Craiován egy ember meghalt, négyen megsebesültek egy utcai tömegverekedésben. Hírek szombaton.

A parlament folyosóin menekült a riporter kérdései elől a luxus Mercit vezető képviselő. Az erdélyi tájakat népszerűsítő Charlie Ottley állampolgársági dossziéját öt éve tologatják a hivatalokban.

Továbbá: különleges hypogeum emlékművet fedeztek fel a régészek Dobrudzsában. Az egészségügyi minisztérium pedig 35 új gyógyszert szeretne fölvenni a költségtérítéses gyógyszerek listájára.

Nicușor Dan mindenkit biztosít, Románia képes megvédeni magát az orosz drónokkal szemben. Téglával támadt felesége nagyanyjára egy férfi.

Aggasztó adat: Romániában a gyerekek 16%-a és a serdülők több mint 32%-a nem jár iskolába. Továbbá: a hazai mezőgazdasági termelési árak emelkedése az európai átlag kétszerese.

Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.

Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.