Néhány turistakedvenc országban masszívan nő a fertőzöttek száma.
Bármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy túl vagyunk a világjárvány okozta általános bizonytalan helyzeten, az agresszíven terjedő indiai vírusmutáció, ami a Delta nevet kapta, egyre fenyegetőbben terjed világszinten, nem árt tehát a fokozott óvatosság, ha külföldre készülünk utazni.
A romániai turisták körében is rendkívül népszerű Görögországban is nő a fertőzöttek száma, ami előbb-utóbb az aktuális járványszabályok újraértelmezéséhez fog vezetni. A görög hatóságok szerint a Delta vírusvariáns főleg a fiatalok körében terjed, és ha a növekedés nem áll meg, akkor az európai helyzettől függően szigoríthatnak a járványszabályokon.
Az idei görögországi turistaszezon júniussal kezdődött. Az illetékes miniszter egyelőre elégedett a Görögországba látogatók számával, ugyanakkor aggódik a negyedik járványhullám fenyegetése miatt. Miközben az országban hosszú hetek óta ismét növekedni kezdett a fertőzöttségi ráta, Nagy-Britannia, ahonnan a nagyon sok turista érkezik Görögországba, még csak most (július 19-től) szüntette meg a karanténkötelezettséget az ott nyaraló, beoltott turisták számára. Az eddigi tapasztalatok szerint a turisták már nagyon várták, hogy újra utazhassanak, és ezt a vágyat nem akadályozta meg az esetleges karantén sem. A biztató kezdés ellenére a hatóságok már aggódnak a Delta terjedése miatt, bár a veszélyérzet a telt házzal működő szállodákig még nem ért el.
Egyelőre senki nem tudja, hogy Európában mennyire szabadul el a negyedik járványhullám, és a tagállamok milyen óvintézkedéseket hoznak a járvány megfékezéséért, azonban az augusztus végére, szeptember elejére várt járványcsúcs szinte biztosan lerövidíti az idei turistaidényt. Így is több fért bele, mint a tavaly.
Nemcsak Görögországban nőnek a számok, hanem Cipruson vagy Spanyolországban is. A sürgősségi helyzetek országos bizottsága ismét frissítette a sárga, vörös és zöld zónás országok listáját, eszerint Ciprus „bevörösödött”, Spanyolország pedig „besárgult”. Ha ezekbe az országokba készülne nyaralni, akkor érdemes elővigyázatosnak lenni, különösen akkor, ha a család nem élt az oltás lehetőségével.
A vörös, sárga és zöld országok listáját itt lehet végigböngészni.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.

Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.

Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.