// 2026. július 26., vasárnap // Anna, Anikó

Átok ül a sztrádán, egyre kevesebben támogatják a román–moldáv uniót, nagyra tör a katonaemberből lett kormányfő

// HIRDETÉS

Összefoglaltuk a hűvös, esős csütörtöki nap fontosabb történéseit.

A román állampolgárok többsége köszöni szépen, de nem kér a Moldovával való egyesülésből

Miután kiderült, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió miatt megnőtt fenyegetés sem hozta meg a moldovai polgárok kedvét ahhoz, hogy az ország Románia általi bekebelezését támogassák – egy tavalyi felmérés szerint nagy többségük az egyesülés ellen szavazna –, most pedig az van, hogy a román állampolgárok 54 százaléka sem támogatná az uniót a Moldovai Köztársasággal. Az Avangarde közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek alig 33 százaléka támogatja az egyesülést, 13 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni. A Moldovai Köztársaság elleni orosz katonai invázió esetén a válaszadók 29 százaléka úgy véli, hogy Romániának csapatokkal kellene segítenie a moldovai államot, 56 százalék nem támogatja ezt az elképzelést, 15 százalék pedig kitért a válaszadás elől.

Átok ül a Torda-Szászsebes autópályán

Egyszerűen nem akar véget érni az A10-es jelzésű Torda-Szászsebes autósztráda körüli kálvária. Az országos közútkarbantartó vállalat (CNAIR) bejelentette, a sztráda Gyulafehérvárhoz közeli szakaszán újabb repedés jelent meg az úttesten, az 5-ös és 16-os kilométer közti szakaszon, melyet február elsejétől amúgy is le kellett zárni földcsuszamlás okozta hibák kijavítása miatt. Ezt persze azóta sem oldották meg, s most pedig újabb problémák merültek fel a Szászsebes felől Torda irányába tartó oldalon. Az A10-es autópálya kálváriájáról többször írtunk már, legutóbb itt.

A katonaemberből lett kormányfő elnöki babérokra tör?

Talán senki nem fog meglepődni a következő híren: Lucian Bode belügyminiszter, a PNL főtitkára elég egyértelművé tette, hogy Nicolae Ciucă lehet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) államfőjelöltje a jövő évi választáson. A belügyminiszter szerint olyan jelölttel akarnak nekifutni a voksolásnak, aki biztosan nyerni fog, a liberálisok elnöke pedig a legtöbbször emlegetett opció a liberális berkekben. Egyébként már csak azért is kézenfekvő ez az megoldás, mert a PNL-sek közül Nicolae Ciucának a legmagasabb a bizalmi idexe a mostanában készült felmérések alapján. Mint ismeretes, korábban az a pletyka is körbejárta a román sajtót, miszerint a PSD és a PNL közös államfőjelölt indítását fontolgatja, ezt azonban gyorsan cáfolgatni kezdték a koalíciós nagypártok képviselői.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?
Főtér

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta
Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap