Nagyszebenbe érkeztek törvényes úton, de nem azt a munkát kapták, amit ígértek nekik.
A romániai munkaerő Nyugatra vándorlása és a népességfogyás miatt egyre nagyobb a munkaerőhiány az országban, amit egy ideje ázsiai vendégmunkásokkal igyekeznek pótolni.
A vendégmunkásokat közvetítő cégek hozzák az országba az itteni cégek munkaerő-igénye-alapján, de mint kiderült nem minden esetben teljesítik az embereknek tett ígéreteket.
Most például egy Nagyszebenbe, egy építkezési céghez villanyszerelőnek kiközvetített bangladesi férfi panaszkodott arra, hogy
– az ígértnél kevesebb pénzért, és a szállásuk sem megfelelő.
Mint elmondta, havi 650 dolláros fizetést ígértek neki, ami jónak számít, emellett ingyenes szállást úgy, hogy egy lakásba három-négy személyt költöztetnek.
Az ígéretek szerint a munkaidő napi nyolc óra, a túlórákat pedig kifizetik.
A férfinek különböző illetékek, a repülőjegy, a vízum és közvetítői díjak fejében összesen mintegy 7000 eurónak megfelelő összeget kellett kifizetnie a munkaerő-közvetítő cégnek, amihez kölcsönöket vett fel.
Amikor azonban megérkezett Romániába 72 társával együtt, elkezdődött a kálvária.
A szállásuk is pocsék volt, az építkezési cég pedig, amelyhez eredetileg leszerződtek volna,
Ő egy olasz céghez került, ahol villanyszerelés helyett alantas munkákat kellett végeznie, autót mosattak vele vagy kerttakarításra kényszerítették.
Emellett vécétakarításra fogták őket – a cérna aztán akkor szakadt el, amikor kiderült, hogy a cég nem fizet a bangladesieknek, mivel állításuk szerint attól a cégtől kellene a fizetésüket kapniuk, amely Romániába hozta őket. Az olasz cég illetékesei kerek perec megmondták: jelenleg az ő „Rabszolgáiknak” számítanak, és mindent meg kell tenniük, amit követelnek tőlük.
Amikor pedig felvették a kapcsolatot az építkezési céggel, amely Romániába hozatta őket, az is kiderült, hogy valójában a szállásuk és az étkeztetésük sem ingyenes, azok ellenértékét levonják a bérükből.
Banglades romániai nagykövete, Daud Ali elmondta: ismeri az ilyen ügyeket, de nehéz fellépni a jelenség ellen, a munkások ugyanis félnek megnevezni a felelősöket, mivel attól tartanak, hogy bajuk esne.
A kimutatások szerint egyébként csak idén 7000 bangladesi vendégmunkás érkezett Romániába.
A munkaerőhiány miatt a bukaresti kormány idén 50 000-ről 100 000-re emelte a EU-n kívülről behozható vendégmunkások számát.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.