// 2024. október 1., kedd // Malvin
DNA

Arisztokratát csukott le a DNA

Befolyással való üzérkedés gyanújával vették őrizetbe Paul Lambrinót, aki előszeretettel nevezteti magát Románia hercegének.

Közel hét órás kihallgatása után 24 órás őrizetbe vette a Brassó megyei Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Paul herceget, polgári nevén Paul Lambrinót illegális visszaszolgáltatásért vásárolt befolyás gyanúja miatt.

A visszaszolgáltatási procedúra Ilfov megyei területeket érintett, az államot ért kár a DNA közleménye szerint 135 millió euró.
 
Az ügyben több üzletember és ügyvéd érintett, a DNA bűnszövetkezet létrehozásával gyanúsítja őket, többek között Remus Truică üzletembert és Robert Roşu ügyvédet, akiket ma házi őrizetbe helyeztek. Három másik személy bírósági felügyelet alatt várja meg a nyomozás végét.
 
Az ügyészek azzal gyanúsítják Paul herceget, hogy pénzzel és jó kapcsolatokkal rendelkező emberekkel szövetkezve jutott illegálisan visszaszolgáltatott vagyonhoz, amelyből állítólag Remus Truică üzletember 50-80 százalékos részesedést kért. Az üzletember mai kihallgatása után tagadta a vádakat a sajtónak adott nyilatkozatában. Paul herceg nem nyilatkozott se a kihallgatás előtt, se utána.
 
Az ügyészek szerint a csoport 2006-2015 között hajtott végre korrupciós jellegű, illetve jogilag ide sorolt bűntetteket.
 
Paul Lambrino, avagy Paul-Philippe Hohenzollern, avagy Pál herceg Carol Lambrino és Hélène Nagavitzine gyermeke. Apja II. Károly román király és Zizi Lambrino fia. A bíróság ugyan elismerte a rokoni kapcsolatot, a román királyi ház feje viszont, I. Mihály nem ismerte el Paul herceget a királyi ház tagjaként, és szerinte nem is járna Paulnak a hercegi cím és megszólítás.
 
Paul viszont saját honlapján nemcsak hercegezi magát, hanem magát tekinti a román királyi ház fejének, és használja az Őkirályi Fensége megszólítást is úgy magára, mint feleségére, Liára vonatkoztatva.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro