// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia

Arányaiban még a kicsiny Luxemburgban is több postás szolgálja ki a polgárokat, mint Romániában

// HIRDETÉS

Nem csoda, hogy alig működik a Román Posta.

Bizonyára kevés olyan olvasónk van, aki nem érzett még késztetést arra, hogy teli szájjal, kreatív szófordulatokat alkalmazva szidja a Román Postát a szolgáltatások silány minősége miatt. 

A küldemények napokig utaznak, ha pedig megérkeznek a rendeltetési helyre, akkor sem könnyű hozzájuk jutni: még nagyvárosban sem ritka, hogy egy, nem eldugott, külvárosi, hanem a központtól gyalog alig félórányira fekvő negyedbe hetente legfeljebb kétszer jár ki a postás – ilyen helyzetben van jelen sorok szerzője is.

Most kiderült, hogy mindez nem véletlen, közzé tették ugyanis a postai szolgáltatások helyzetéről készült felmérést az Európai Unió tagállamaiban.

A postai lefedettséget úgy mérik, hogy hány postás jut 10 ezer főre.

Nos, a legjobb helyzetben Nagy-Britannia áll: itt 61 postai alkalmazott jut 10 ezer emberre. A sorban aztán Közép-Európa következik: cseh és szlovák barátaink sem panaszkodhatnak, ott ugyanis 60, illetve 58 postás lát el 10 ezer polgárt.

És Magyarország is jól áll: itt 55 postás jut 10 ezer főre,

míg Szlovéniában 52.

A másik végletben a tök utolsó helyen meglepő módon nem Románia áll, hanem egy másik újlatin ország: Portugália, ahol 16 és fél postás lohol lihegve, hogy képes legyen ellátni a rá türelmetlenül váró tízezer embert, de a görögök sem állnak jobban a maguk 16,7 postásával. Pocsék még a helyzet Cipruson (17,1), Litvániában (24,4), valamint Spanyolországban is (26,8). 

És akkor itt következik a sorban Románia, ahol 28,1 postás jár tízezer emberhez.

Vagy inkább nem jár.

Az EU átlaga 42 postás 10 ezer főre.

Mindez azt jelenti, hogy még a kicsiny Luxemburgban is több postás jut arányaiban a polgárokra, mint Romániában: a nagyhercegségben 30,5 postás szolgál ki 10 ezer alattvalót.

De a bolgárok (37,1), a máltaiak (39,1) vagy az észtek (41,8) is jobban állnak.

Ilyen körülmények között nem sokat lehet tenni azon kívül, hogy néha elküldjük a román államot melegebb éghajlatra az összes inkompetens illetékesével és intézményével együtt.

Csak ne postán küldjük.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)
Krónika

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
Krónika

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

Szállodai medence fölötti mennyezet omlott be, vörös beavatkozási tervet léptettek érvénybe
Székelyhon

Szállodai medence fölötti mennyezet omlott be, vörös beavatkozási tervet léptettek érvénybe

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – adta hírül a Szeben megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro