// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
a járvány helyzete

Arafat: a következő járványhullám valószínűleg más lesz, mint az előzőek

Egy omikronos fertőzött átlagosan három embernek adja tovább a vírust, míg a delta variáns reprodukciós rátája csak 1,5 volt.

Alacsony esetszámokkal telik az ünnepre való készülődés, szerencsére napról napra kevesebben fertőződnek meg: a szombati járványmérleg alapján az elmúlt 24 órában 733 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. Legutóbb augusztusban volt ilyen alacsony az esetszám. A román hatóságok tisztában vannak azzal, hogy átmeneti ez a nyugalom, a nyugat-európai országokban őrült sebességgel terjedő omikron variáns előbb-utóbb Romániában is beindul. Raed Arafat belügyi államtitkár a román köztelevíziónak arról beszélt, hogy készülnek az újabb járványhullámra, mely valószínűleg más lesz az előzőeknél. Az omikron gyors terjedését az okozza, hogy egy fertőzött átlagosan három másik személyt fertőz meg, míg a delta vírusvariáns esetében a reprodukciós ráta „csak” 1,5 volt (két fertőzött átlagosan három embernek adta tovább a vírust). Az omikron okozta járványhullám elsősorban a magas esetszámokról lesz emlékezetes, Nagy-Britanniában máris napról napra új rekordok dőlnek – magyarázta a katasztrófavédelemért felelős szakértő. Arra számítanak tehát, hogy kevesebb lesz a súlyos állapotban lévő beteg, de több fertőzött szorul majd ellátásra. Erre fel kell készíteni a háziorvosokat, de a sürgősségi osztályokat is. Sanszos az is, hogy többen fognak oxigéntámogatásra szorulni, ezért minden eshetőségre fel kell készülni. A legnagyobb problémát nem az oltóanyaghiány okozza Romániában, hanem az oltás elutasítása, mely annak tudható be, hogy rengeteg álhír és félretájékoztatás kering megállíthatatlanul a nyilvánosságban. Az elmúlt 24 órában 750-en fertőződtek meg, 64 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal. Az intenzív osztályokon 556 beteget ápolnak, többségük nincs beoltva (az 556 páciensből mindössze 45 rendelkezik oltási igazolással). Mindegyik megye zöld forgatókönyv szerint működik. Említésre érdemes, hogy Kolozs megyében rendkívül sok fertőzöttet vettek nyilvántartásban az elmúlt 24 órában (469-et), ami azzal áll összefüggésben, hogy az országosan regisztrált, be nem sorolt fertőzöttek nyilvántartását pár megyei közegészségügyi igazgatóság vette át.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

// még több főtér.ro