// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Arad megye vírusmentes, miközben az országos esetszám ismét nagyot ugrott

// HIRDETÉS

Húszan meghaltak, nőtt az intenzíven ápoltak száma is. 450 új esetet regisztráltak.

Arad megyében kiengedték a kórházból az összes Covid-19-ben megbetegedett embert és közel két hete nem azonosítottak új fertőzést a megyében – jelentette be Iustin Cionca, a megyei tanács elnöke egy sajtótájékoztatón, amelyen részt vettek a területi egészségügyi hatóságok képviselői is.

„Nincs több Covid-19-ben szenvedő ember a megyében. Az óvintézkedéseknek köszönhetően a járvány ellenőrzés alatt van, akkor is, ha Arad megye a határ mentén fekszik, akkor is, ha tranzittérség vagyunk és naponta emberek ezrei haladnak át a határátkelőkön” – mondta a megyei tanács elnöke.

Nem kellett igénybe venni az aradi kiállítási csarnokban berendezett tábori kórházat sem, a megyében az utóbbi hónapban átlagosan három-négy beutalt eset volt naponta.

Arad volt az egyik első romániai megye, ahol tavasszal terjedni kezdett a koronavírus. A járvány kezdete óta Arad megyében 706 bizonyított esetet regisztráltak, 79 ember halála kapcsolható a vírusfertőzéshez. A megyében több mint 16 ezer tesztet végeztek, 1074 egészségügyi dolgozó vett részt a betegség elleni harcban.

Országos szinten ismét terjedőben a járvány

Az utóbbi 24 óra alatt 450 új koronavírusos megbetegedést regisztráltak az országban. Ez a szám 124-gyel több, mint egy nappal korábban, pedig nagyjából ugyanannyi tesztet végeztek: szerdán 12 585-öt, csütörtökre pedig 12 524-et.

Az aktív esetek száma 6 696, ami 381-gyel több, mint egy nappal korábban. Huszonnégy óra alatt 20 ember halt meg koronavírushoz köthetően és 15-tel nőtt az intenzív osztályon ápoltak száma is (csütörtökön 237).

A leginkább járványsújtotta térségek Suceava megye, Bukarest és Ilfov megye, illetve Brassó, Vrancea, Botoşani, Iaşi, Neamţ, Galac és Argeş megye.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro