A Transzalpina lezárt útszakaszán felgyűlt hó akadályozta az erdőirtást, a fakitermelő cég vezetője viszont tudta, kit kell megkeresnie.
Az Erdélyt Dél-Romániával összekötő magashegyi Transzalpina út nemcsak a Transzfogarasi úttal vetekedő látványosságával vonja magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy végeláthatatlan korrupciós és peres ügyek köthetőek hozzá.
A Páring-hegységet átszelő, 184 km-es főút (DN67C) mindig is ismert volt, főleg a világháborúk környékén fejlesztették masszívan, a rendszerváltás óta viszont komolyabb korszerűsítést nem végeztek el rajta. Azaz 2008-ban elkezdték (éppen a PNL volt akkor is kormányon), de
A megbízott Romstrade csődbe ment, Nelu Iordache vállalkozót korrupció miatt bíróság elé állították, és csak 2020-ban született jogerős felmentő ítélet az ügyében. Több más bírósági eljárás is indult időközben, ami csak azt mutatja meg, hogy mindenki igyekezett hasznot szerezni a gazdátlan állapotból.
Az eddigiekhez képest nagyságrendben látszólag eltörpül az újabb büntetőeljárás, melyben egy fakitermelő cég vezetője, a meglehetősen rossz hírben álló, a Sweighofernek beszállító Nistor Emil és egy útügyi főnök, Jinar Adrian a vádlott.
a Fehér megyei útügy Sugághoz tartozó körzeti főnökének annak érdekében, hogy egy forgalom előtt lezárt útszakaszon végezzék el a hókotrást, hogy akadálytalanul lophassa hordhassa el tovább az erdőt.
Miután a közalkalmazott idén beismerő vallomást tett, a Fehér megyei bíróság két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, két év próbaidővel. Emellett egy évre eltiltották a közhivataltól, 60 nap közmunkára is ítélték.
Az, hogy mi szerepel Nistor Emil vádiratában, egyelőre nem derül ki.
Az eset a korrupció és az erdőkitermelés bonyolult viszonyának újabb aspektusát mutatja meg, emellett azért is érdekes, mert láthatjuk, a közalkalmazottak gyakorlatilag bagópénzért a fakitermelők keze alá dolgoznak, valószínűleg szemrebbenés nélkül.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.

További híreink: felröppent a hír, hogy Bolojan lemond, de hamar cáfolták, az extrém meleg után pedig hirtelen lehűlés várható a hétvégén.