A közel hatezer dokumentum igazolhatja, hogy több mint kétezer tinédzser beszervezéséért és irányításáért feleltek a Ceaușescu-diktatúra utolsó éveiben.
Harminckét évvel a kommunizmus bukása bőven akad még feltáratlan részlet az egykori titkosszolgálat, a Securitate működéséről, különösen azzal kapcsolatosan, miként szerveztek be, illetve kényszerítettek besúgásra több ezer tinédzser korú diákot. A Securitate levéltárát tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) két kutatója, és Gheorghe Ursu, a börtönben agyonvert ismert disszidens fia idén áprilisban levélben fordultak a védelmi miniszterhez, az összes birtokukban lévő, titkosított dokumentum közzé tételét kérve, ugyanakkor felhívva a figyelmet arra, hogy
Nem ignorálhatja az állampolgárok jogos igényét a múlt megismerésére, tanulmányozására, tisztázására, mert ezzel a gonosz cinkosává válik – írták nyílt levelükben. Azt nehezményezik, hogy a védelmi tárca nemzetbiztonsági okokra hivatkozva alaposan megválogatja, milyen dokumentumokat oszt meg a levéltárral, és bürokratikus akadályokat gördít a szóban forgó dokumentumok tanulmányozása elé. A CNSAS is lépett: idén májusban a katonai ügyészségtől kért bűnvádi kivizsgálást azon egykori szekus, illetve a korabeli rendőrségnél dolgozó volt tisztek ellen, akik kiskorúak beszervezésével foglalkoztak, és akik ezzel elévülhetetlen emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el. Az akkori becslések szerint több száz, kiskorúakat beszervező szekust azonosítottak, áldozataik száma pedig több ezerre, akár tízezres nagyságrendűre saccolható. Ebből is látszik, hogy
A legutóbbi fejlemény, melyről a CNSAS tájékoztatta nyilvánosságot, hogy a levéltár július és október között több mint hatezer dokumentumot küldött el a főügyészség katonai ügyészeinek 169 egykori titkosszolgáról, akik a Ceaușescu-diktatúra utolsó éveiben mintegy 2 300 tinédzser korú diákot szerveztek be a Securitatéhoz. A CNSAS ezzel is folytatja a bizonyítékok beazonosítását és elérhetővé tételét az idén áprilisban, egy panasz nyomán indult eljáráshoz. A katonai ügyészség feladata, hogy megállapítsa az egyes szekusok büntetőjogi felelősségét, ezen túlmenően pedig tisztázza, kik a felelősök azért, évtizedeken keresztül gyermekeket kényszerítettek besúgásra a kommunista Romániában.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.