Vagy ha nem, akkor betétdíjat kell fizetnünk minden egyes üvegért. Mint a kommunizmusban.
Akik a kommunizmus idején nőttek fel, azok számára biztosan nem ismeretlen az a bolti művelet, mely az üveges termékek vásárlásával járt. A vásárlónak két lehetősége volt: vagy cipelte magával az üres üvegeket, ha például tejet akart vásárolni, vagy betétdíjat fizetett minden egyes üveg után. Ezt a régi jó szokást vezeti be újra a kormány, nemcsak a vásárlók és a kereskedők, hanem a kereskedők és a beszállítók között is kötelezővé téve a visszaváltható csomagolások elszámolását.
Az új szabályozás a hulladékgazdálkodásra vonatkozó sürgősségi kormányrendelettel (2018/74) együtt lép érvénybe, mely bár nemrég megjelent a Hivatalos Közlönyben, március 31-től lesz kötelező érvényű. Ettől az időponttól a boltok betétdíjat fognak kérni a vásárlóktól az újrahasznosítható csomagolások után:
Örülhetünk, hogy csak ennyit, mert eredetileg 2 lejt akartak kifizettetni a vásárlókkal üvegenként.
A törvény értelmében a kereskedőknek kötelességük visszafizetni ezt a pénzt, amennyiben a vásárló visszaviszi az üres és megfelelő állapotú üveget, feltéve ha az illető rendelkezik a pénztári blokkal. A visszaváltást bármelyik olyan üzletben el lehet intézni, melyben megtalálható az adott termék, ugyanakkor a hulladékkezelő központokban is lesz rá lehetőség. A kereskedelmi egységek között is hasonló elven fog működni a visszaváltás, és ugyanúgy fizetniük kell a hiányzó üvegek után.
Azok a forgalmazók, melyek újrahasznosítható csomagolásban dobnak piacra egy terméket,
ellenkező esetben 16 és 30 ezer lej közötti büntetésre számíthatnak. Arra is kötelezik a cégeket, hogy az idei esztendőtől kezdve a piaci forgalomba lévő termékeik csomagolásának visszaváltását legalább 80 százalékosan teljesítsék. Ha ez nem sikerül, a büntetés 20 és 40 ezer lej közötti összegre rúghat.
A környezetvédelmi szempontból hasznos törvény továbbá azt is előírja, hogy
A tervek szerint 2021-ig sikerül megalapozni egy jól működő visszaváltási rendszert, melynek részeként az összes palack (az üveg és a műanyag egyaránt) valamint a fémdobozok után is betétdíjat kell majd fizetni.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.

További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.