// 2025. november 11., kedd // Márton

Antal Árpád megdicsérte a Kovászna megyei prefektúrát

// HIRDETÉS

Azért, mert a hivatal állást foglalt a december elsejei esetleges szélsőséges, nacionalista túlzásokkal szemben.

Üdvözli a Kovászna megyei prefektúra állásfoglalását az esetleges szélsőséges-nacionalista túlzásokkal szemben, amelyek Románia nemzeti ünnepén fordulhatnak elő – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

„Tegnap telefonon kértem meg a prefektust, hogy nyilvánosan foglaljon állást az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) neofasiszta szervezet esetleges részvételével kapcsolatban a december elsejei rendezvényeken. Üdvözlöm azt a közleményt, amelyben a prefektusi hivatal elhatárolódik az ilyen jellegű akcióktól. Sajnos az elmúlt években nagyon sokszor megtörtént, hogy bizonyos fiatalok idejöttek, botrányt rendeztek, gyűlölködő üzeneteket fogalmaztak meg a magyar közösséggel szemben, majd elmentek, mi meg ittmaradtunk. Ez a helyzet: egyesek jönnek, botrányt csapnak, olyan hangulatot keltenek, ami törést okoz románok és magyarok között, majd elmennek, mi meg ittmaradunk, és december másodikán találkoznunk kell egymással, egymás szemébe kell néznünk. Sajnos akik az ország más régióiból érkeznek ide, nem érzik annak a felelősségét, hogy másnap is kezelni kell a nemzetiségek közötti kapcsolatokat”

– mondta Antal Árpád az Agerpres beszámolója szerint.

Az elöljáró leszögezte: elutasít „mindennemű szélsőséges megnyilvánulást, bármilyen irányultságú is legyen az”.

Mint arról beszámoltunk, a Kovászna megyei prefektúra közleményben jelezte: nem tolerálja a „szélsőséges-nacionalista túlzásokat”, amelyek „interetnikai álfeszültségeket” táplálnak, és intézkedni fog ezek megakadályozása érdekében a román nemzeti ünnepen.

„A prefektusi hivatal, a rendfenntartó intézményekkel és hatóságokkal együtt, következetesen és professzionizmussal fogja kezelni, a törvény által megszabott határok között, az esetleges szélsőséges-nacionalista túlzásokat, amelyeket elfogadhatatlannak tart, függetlenül attól, hogy azok bizonyos esemény vagy nyilvános ünnep mellett foglalnak-e állást vagy ellene” – áll a hivatal közleményében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Sorin Grindeanu mosolya – egy szimbólum és ami mögötte van

Fall Sándor

Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.

A jogállamiság elvénél csak egyvalami fontosabb: az önérdek

Varga László Edgár

Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Jogosítvány nélküli vezetésen értek egy jogosítvány nélküli vezetésért már elítélt Szilágy megyei szenátort
Krónika

Jogosítvány nélküli vezetésen értek egy jogosítvány nélküli vezetésért már elítélt Szilágy megyei szenátort

Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros  – videóval
Székelyhon

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros – videóval

Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig
Krónika

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
Székelyhon

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

// még több főtér.ro