// 2024. október 5., szombat // Aurél
nem marad családban

Amikor egy telefonszám az utolsó remény: egy hónap alatt négyezer gyermek jelezte a segélyhívón, hogy bántják vagy elhanyagolják

Ez a szám önmagában is sok, de képzeljük el, hány olyan eset lehet, amit nem jelentenek.

Szomorú adatot közölt a nemrég alakult családügyi minisztérium annak apropóján, hogy bő egy hónappal ezelőtt helyezte üzembe a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) a gyermekbántalmazás bejelentésére szolgáló 119-es telefonszámot. Ez idő alatt 19 ezer hívás érkezett a számra, ebből mintegy négyezer bizonyult kivizsgálást igénylő, valós veszélyt jelző segélykérésnek (az naponta körülbelül 133 bejelentést jelent). A leggyakoribb bejelentés bántalmazás, elhanyagolás, kizsákmányolás vagy más jellegű erőszakos cselekedet miatt érkezett. Előfordul, hogy azért telefonálnak, mert a szülő vagy a gondviselő részeg, vagy mert koldulásra kényszeríti a gyereket. A 119-es számon a megyei gyermekvédelmi igazgatóságok szociális munkásai állnak a segélykérők rendelkezésére, akiket előzetesen felkészítettek a hívások fogadására. A családügyi minisztérium a legutóbbi kormánykoalíció megalakulásakor jött létre. Sokan kétkedéssel fogadták, különösen Gabriela Firea miniszter, volt bukaresti polgármester színre lépése után. Firea most elégedetten nyilatkozott arról, hogy a 119-es segélyhívó beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ezért máris azon gondolkodnak, hogyan bővítsék elérhetőségét a külföldön élő román állampolgárok számára. Miután Dániában – ahol rendkívül komolyan veszik még a gyermekbántalmazás gyanúját is – bebörtönöztek egy román házaspárt öthetes csecsemőjük bántása miatt, és a családügyi minisztérium közbenjárt a család érdekében, több hasonló esetről tájékoztatták a szaktárcát. Ezért tartják szükségesnek a rendszer kiterjesztését külföldre is.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro