// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
összefogás

Amíg a politikusok beszéltek, a civilek fél év alatt felépítettek egy kórházat

Egy egyesület adományokat gyűjtött, és felépített egy moduláris részleget a kiégett intenzív osztály pótlására.

Emlékeznek még a Piatra Neamț-i kórházban tavaly novemberben pusztító tűzvészre, amelynek következtében 10 páciens lelte halálát? A tragédia hatalmas felháborodást váltott ki, ami aztán – ahogy az lenni szokott – hamar elcsitult. A politikusok az eset után sorban felszólaltak, és elmondták, hogy ez így nem mehet tovább, változtatni, reformálni kell – majd nem tettek semmit. Pedig a kórház azóta is komoly gondokkal küzd, hiszen gyakorlatilag a teljes intenzív osztály kiégett, így az azóta eltelt több mint fél évben 6 (!) intenzív terápiás ággyal működik. Ez egy megyei kórház esetében természetesen fenntarthatatlan. Szerencsére a Dăruiește Viață Egyesület felkarolta a kórház ügyét, adományokból összegyűjtött 2,7 millió eurót – 400 cég és mintegy 10 ezer ember adakozott –, és 26 hét alatt felépítettek egy moduláris kórházi részleget, amely pótolni hivatott az elvesztett intenzív osztályt. Az új egységet kedden adták át, és az egyesület képviselő szerint akár 5–10 éven át is kiszolgálhatja a kórházat – ennyi idő talán a politikumnak is elég lesz, hogy tegyenek valamit az ügyben üres frázisok morzsolgatása helyett. Szintén a Dăruiește Viață Egyesület dolgozik egyébként azon, hogy több százezer adakozó és több tízezer cég felajánlásaiból létrehozza az ország első gyermekonkológiai és -radiológiai kórházát Bukarestben – ha minden jól megy, idén ezt is átadhatják.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro