Șoșoacă pedig addig szájalt a rendőröknek, amíg kapott egy második bírságot is.
Több ezer egészségügyi alkalmazott tüntetett hétfőn Bukarestben valós béremeléseket követelve, az eddig kapott emelések ugyanis messze elmaradtak a várakozásaiktól, még az inflációt sem fedezik. A szakszervezetek általános sztrájkkal fenyegetőznek, ami az amúgy is nehézkesen döcögő romániai egészségügyet jelentősen megbénítaná: az általános sztrájk alatt gyakorlatilag csak a sürgősségi ellátásra szorulókat lesznek kötelesek fogadni a kórházak, minden más beteg várhat a sorára, amíg a kormány érdemben nem hajlandó kezelni a problémát. A pedagógusok nemrégiben tartott általános sztrájkja után ez ismét rengeteg kellemetlenséget okozhat a lakosságnak. A szakszervezetek képviselői várhatóan a hétvégén tárgyalnak az általános sztrájk lehetőségéről.
Azt már megszoktuk, hogy a román politikában a párthűség fogalma csak szőrmentén ismert, de akkor is valami zűr lehet a PNL Buzău megyei szervezetének háza táján, mert a 2020-ban liberális színekben megválasztott polgármesterek mindegyike bejelentette, hogy az idei választásokon már a PSD kötelékében indul. Ilyen csoportos átállásra azért még errefelé is ritkán van példa. A PNL buzăui szervezetét az év eleje óta Adrian Mocanu vezeti, aki korábban a PMP megyei szervezetének élén állt. A vezetőségváltás óta mind a 10, 2020-ban még a PNL listáin megválasztott polgármester bejelentette, hogy átigazol a PSD-hez, Lopătari község polgármestere pedig, akit USR-színekben választottak meg 2020-ban, de 2022-ben átigazolt a PNL-hez, időközben úgy döntött hogy a soron következő választásokon ismét az USR kötelékében indul. Úgy tűnik Buzău megyében egyetlen hivatalban lévő polgármester indul egy újabb mandátumért a PNL színeiben: Zărneşti polgármestere, aki különben korábban PMP-s volt, akárcsak a liberálisok megyei szervezetének új vezetője.
Mi is megírtuk, hogy az ország szája és torka, a vitás ügyeit rendszerint az ellenfelei halláskárosodását kockáztató üvöltésével elintéző harcos amazon, Diana Șoșoacă szenátor asszony vasárnap 110-zel futott bele a radarba a 40-es tábla mellett, mire kapott is helyben egy csaknem 1500 lejes büntetést, és a vezetői engedélyét is felfüggesztették 90 napra. Csakhogy Șoșoacă egyáltalán nem törődött bele, hogy a törvények rá is vonatkoznak, bejelentkezett élőben a Facebookon, és elkezdte ekézni, szidalmazni, pocskondiázni az őt megállító egyenruhásokat mondván, hogy utasításra cselekedte, és a céljuk csak az volt, hogy a jogosítványa bevonásával megnehezítsék a dolgát a kampányban. Nos a közúti rendőrök a jelek szerint mellre szívták azt a sok ormótlan megjegyzést, amivel őket illette a szenátor asszony, mert hétfőn bejelentették, hogy egy újabb, ezúttal 1000 lejről szóló bírságot is kiállítottak Șoșoacă nevére, mégpedig a társadalmi együttélés, a közrend és a nyugalom szabályainak megsértése miatt.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.