// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Állítólag már nem szennyez a pataréti csurgalék

// HIRDETÉS

A Kolozs Megyei Tanács hosszú hónapok óta tartó teketóriázás után beüzemelte a fordított ozmózisú rendszert.

A Kolozs megyei tanács szerint már nem szennyez a pataréti hulladéktároló, ugyanis a környezetszennyezés megállítása érdekében üzembe helyezték a fordított ozmózis rendszerű víztisztító berendezést.

„A pataréti hulladéktároló 70 éve működik, a folyamatos környezetszennyezésnek véget vetetünk elkezdődött a csurgalékvíz tisztítása! Jelenleg zajlik a fordított ozmózis rendszerű eljárás, a csurgalékvizet két medencében fogják fel. Az ülepítés után megmaradt iszapot, a koncentrátumot egy erre szakosodott vállalat fogja átvenni. A Kolozs megyei tanács ezáltal működésbe helyezte az ország első fordított ozmózisú rendszerét, amely hulladéktárolónál működik, az összes többi tároló szennyezi a környezetet működése során” – írja a tanács közleménye.

Az idézett forrás szerint a csurgalékvíz megszűrését követően egy tiszta, a környezetet kímélő folyadék kerülhet a tároló közelében található patakba.

Október 2-án a környezetvédelmi miniszter az nyilatkozta, hogy Kolozs megyében van a legtöbb, környezettel kapcsolatos probléma, és ezek közül a pataréti hulladéktároló ügye a leghangsúlyosabb.

„Összesen hat nem EU-konform szeméttároló van a megyében, amelyeket be kell zárni, kettő esetében azonban még csak nem is kezdődött el ez a folyamat. Hogy Patarétről ne is beszéljünk. (...) Megengedhetetlen, hogy a szeméttelep felszámolása óta eltelt hét évben nem történt semmi. Lehet, hogy a jövőben egy nagyobb eső az utcára mossa majd a csurgalékot. Semmilyen felelősségérzet nincs a helyi hatóságokban, főleg a megyei tanácsban. Már rég intézkedéseket kellett volna hozniuk az ügyben. És ha most, a tizenkettedik órában sem ébrednek fel, más természetű problémákkal is szembesülniük kell majd” – tette hozzá akkor Gavrilescu. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro