// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

Állandó pörgést ígérnek a 6. Szent László Napokra

// HIRDETÉS

Igen sokszínű lesz a program a nagyváradi várban június harmadik hetében.

„Állandó pörgés” – így jellemezték az idei, 6. Szent László Napok programját a szervezők csütörtökön, Nagyváradon tartott sajtótájékoztatójukon.

Zatykó Gyula főszervező, Mihálka Melinda programigazgató és Nagy József Barna, a társszervező Magyar Polgári Egyesület elnöke arról tájékoztatták a sajtót, hogy a Szent László Napok szerkezete nem változik, így június 17-én, vagyis a nulladik napon az immár hagyományos kerékpározással indul, a csúcsra járatás pedig a június 22-24-es hétvégén lesz.

A térség legnagyobb kulturális fesztiválján idén is kiemelt szerepet kapnak a családbarát, hagyományőrző és kulturális rendezvények, tudományos előadások, megtartják az immár elmaradhatatlan kézművesvásárt, a Nagyváradról elszármazottak találkozóját, lesz örömfőzés, borfalu, lesz sok humor, és rengeteg zene.

Mihálka Melinda, Zatykó Gyula és Nagy József Barna

Június 22-én, pénteken a Magna Cum Laude, szombaton Rúzsa Magdi, vasárnap este pedig Fenyő Miklós és csapata, Fenyő Gyöngye zenekar, a Csacska Macska vokál és a Jampi Angyalok táncosai lépnek fel.

De ezek csak a főbb fellépők, ennél sokkal bővebb a zenei felhozatal, lesz például sanzonest, zenél a Szigligeti színészzenekar és Andy Roll, vagyis Dutka András, a régizenét a Corvina Consort szolgáltatja, a gyerekek pedig a 100 Folk Celsius zenéjére pöröghetnek. A humorszekciót Felméri Péter és Benedek Zoltán képviseli, lesznek lovasprogramok, középkori harci bemutatók, íjászoktatás és fogathajtás is. Emellett idén is megszervezik a lassan hagyományossá váló Két keréken határok nélkül nevű biciklitúrát.

Június 18-án felavatják gróf Rhédey Lajos, Nagyvárad jeles mecénásának mellszobrát a ma parkként működő Rhédey-kertben.

A részletes program nemsokára elérhető lesz a Szent László Napok honlapján és Facebook-oldalán.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban
Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro