// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

Alkudozni fogunk a befogadandó menekültek számáról

// HIRDETÉS

Ezt Bogdan Aurescu külügyminiszter jelentette be, szerinte az EB-től kapott szám és kvóta egyelőre csak tárgyalási alap.

Az Európai Bizottság által bejelenetett kvóta csak javaslat a befogadandó menekültek számát illetően, amiről az igazságügyi és belügyminiszterek jövőheti tanácsán fognak tárgyalni – mondta Bogdan Aurescu külügyminiszter a parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságának ülésén.

A jelenlegi javaslat nem tartalmaz szankciókat azokkal az országokkal szemben, amelyek nem tudnak a kvótának megfelelő számú menekültet fogadni – tette hozzá a külügyminiszter, aki megismételte a kormányfő és az államfő álláspontját, miszerint Románia nem tud a befogadási és integrálási kapacitását meghaladó számú menekültet fogadni. 

Azok az országok, amelyek egyáltalán nem hajlandók menekülteket fogadni, az évi GDP-jük 0,002 százalékát kell befizessék a közös európai kasszába az EB javaslata szerint.

Az EB javaslatait a tagországok megvitatják, ennek a tárgyalásnak az első lépése pedig a belügyminiszterek szeptember 14-i találkozója – szögezte le a román külügyminiszter. Ezeket a javaslatokat a Legfelső Védelmi Tanács jövő heti ülésén is elemzik, tette hozzá.

Az EB konkrét javaslatának ismeretében Klaus Johannis államfő ma megismételte álláspontját, miszerint ellenzi a befogadási kvóták kötelezővé tételét, főleg hogy azokat bürokratikusan, kvázi könyvelői jelleggel állapították meg a tagországokkal folytatott konzultáció nélkül.

Az EB összesen 160 ezer, Magyarországra, Olaszországba és Görögországba érkezett bevándorlót osztana szét, amiből Romániának 6351 fő jutna. Románia eddig 1785 menekült befogadását vállalta.

Fotó: mae.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Kiakadtak az oroszok egy erdélyi város polgármesterére az orosz zászló és himnusz betiltása miatt
Krónika

Kiakadtak az oroszok egy erdélyi város polgármesterére az orosz zászló és himnusz betiltása miatt

Heves reakciót váltott ki Moszkvában, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere nem engedélyezte az orosz zászló kitűzését egy, a városban zajló sporteseményen.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette
Székelyhon

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen
Székelyhon

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen

Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.

// még több főtér.ro