// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Alkotmányellenes a prepay-törvény

// HIRDETÉS

A taláros testület döntött: a jövőben sem kell személyi, ha mobil feltöltő kártyát vásárolunk, vagy egy kávéházban ingyen wi-fit használunk.

Nem kell névvel regisztráltatniuk magukat azoknak, akik mobiltelefonos feltöltő kártyát vásárolnak, mivel az alkotmánybíróság kedden alkotmányellenesnek minősítette az erre vonatkozó törvény tervezetét. A jogszabályt, amely az ingyen wi-fi használatát is regisztrációhoz kötötte volna, az ombudsman támadta meg, arra hivatkozva, hogy az megsértené a magánélethez való jogot.
Az alkotmánybírák szerint nincs garancia arra, hogy a felhasználók személyes adatait szakszerűen lehetne tárolni és őrizni, így fennáll a visszaélés lehetősége.
A kormány április elején fogadta el a vonatkozó jogszabály tervezetét. Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter akkor elmondta: a jogszabály hatályba lépést követően hat hónapon belül minden feltöltőkártya-tulajdonosnak regisztrálnia kell, ehhez pedig fel kell mutatnia valamely személyi okmányát, és szintén csak személyi igazolvánnyal lehet majd új SIM-kártyát vásárolni.Cazanciuc közölte, az intézkedés célja a nemzetbiztonsági kockázatok csökkentése. Amennyiben valaki nem regisztrál szolgáltatójánál, az mindaddig megszakítja a szolgáltatást, amíg nem pótolja a mulasztást.
A Legfelsőbb Védelmi tanács (CSAT) még 2012 nyarán, az izraeli turisták elleni bulgáriai merényletet követően döntött a felöltőkártyák tulajdonosainak regisztrálási kötelezettségének bevezetéséről.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro